Ugrás a tartalomra

Légimentés-bemutatóval, játékkal és tortával készülnek a Légimentők Napjára

Létrehozva
Miskolcon és az országban még hat helyszínen egy időben ünneplik meg ötödik alkalommal a Légimentők Napját szombaton, amely alkalom plusz különlegessége, hogy egy szülinapi torta is kerül az asztalra.
Kép
legimentok3.jpg
Szombaton Légimentők Napja a Szent István téren. Fotó: Rogosz Péter

Az Adj Vért a Légimentőkkel, hogy Mások is Túlélhessék! néven futó véradó rendezvény idén, tekintettel a Magyarországi Légimentésért Közhasznú Alapítvány létrejöttének tíz éves jubileumára, az eddigieknél is nagyobb szabású rendezvény lesz minden helyszínen. További érdekesség, hogy az alapítványt 2015. augusztus 12. napján jegyezte be a Miskolci Törvényszék, tehát ezer szállal kötődik városunkhoz.

Nem véletlen, hogy a rendezvény fővédnöke Tóth-Szántai József Miskolc polgármestere, aki a programot bejelentő hétfői sajtótájékoztatón méltatta a légimentők és általában is minden másokért cselekvő mentős munkáját, valamint megemlékezett az önkéntes véradókról is, akik nélkül sokan nem élnék túl a balesetet vagy egy műtétet. Kiderült, ő maga is rendszeres véradó, évente akár két-háromszor is karját nyújtja és erre vesz rá másokat is.

Kép
legimentok2.jpg

- Az életmentés és az élet védelme minden kétséget kizáróan a legszentebb feladat. Azok, akik ebben részt vesznek, orvosként, mentősként, repülősként, rendőrként, tűzoltóként, és mindazok, akik vállalkoznak, hogy megmentsék embertársaik életét, köszönetet érdemelnek. De ebben a küldetésben nekünk civileknek is van felelősségünk, és van lehetőségünk arra, hogy segítsünk. Én a magam szerény eszközével igyekszem segíteni: 1988-óta vagyok véradó, egy évben kétszer, háromszor is találkozom a véradásokon az egészségügyi szakemberekkel. És aki adott már vért és kapott SMS-t arról, hogy azt felhasználták valaki megmentésére, az tudja milyen jó érzés ezt olvasni – fogalmazott a városvezető. 

Tóth-Szántai József kiemelte, nem szabad tehát közömbösnek lenni és nem szabad félni a tűszúrástól sem. Úgy tapasztalta, hogy a tűtől való félelem a legnagyobb visszatartó erő azoknak, akik nem mennek el vért adni, még akkor sem, ha értik ennek a fontosságát.

Kép
legimentok.jpg

- Akik ezen túlteszik magukat, azok egy olyan közösségbe csöppennek, ahol azokkal vannak együtt, akik szívesen segítenek másokon. Ez egy nagyon fontos közösség. Miskolc város polgármestereként bíztatok mindenkit, hogy jöjjön el most szombaton is a Szent István térre és a városháza aulájába, és mutassuk meg együtt, hogy Miskolcon nagyon is törődünk embertársainkkal – invitált a véradásra Tóth-Szántai József.

Kép
legimentok_batta.jpg

Az ötödik véradással egybekötött légimentős nap egyik szervezője a Magyar Légimentő Nonprofit Kft., amelynek ügyvezetője Botta András azt emelte ki, hogy a véradás egy olyan magasztos cselekedet, amely nem helyettesíthető semmivel. Egy véradó akár két, három ember életét is megmentheti a vérével, és az abból előállított vérkészítményekkel.

- A véradásban még az is egy szép dolog, hogy nem tudjuk azt, hogy kik kapják, mégis meghozzuk ezt az áldozatot értük – mutatott rá, majd ismertette a mentőszolgálatok és a véradás indulását és fejlődését napjainkig, a lovaskocsis mentőktől a helikopteres légimentésig. Nagy utat jártak be.

- Nagyon fontos, hogy ma már a lehető leggyorsabban érhetjük el egy baleset helyszínét és a lehető legjobb sürgősségi ellátást biztosíthatjuk a sérülteknek, addig is, amíg a kórházba érnek – tette hozzá.

Kép
legimentok_nagyboglarka.jpg

Nagy Boglárka a Magyarországi Légimentésért Közhasznú Alapítvány alapítója elmondta, hogy öt évvel ezelőtt még el sem tudta képzelni, hogy egy nap alatt akár négyszáz ember ad majd vért a Légimentők Napján, a most szombatra kitűzött céljuk nagyon ambíciózus: szeretnék elérni a hatszáz véradót. Ez egyféle tizedik születésnapi célkitűzés.

- Tíz éves az alapítványunk, amely Miskolcon jött létre. Akkor hangzott el, hogy szükség lenne egy alapítványra a légimentőkért is. Azóta dolgozunk együtt a légimentőkkel, az elmúlt tíz évben együtt elértük, hogy több olyan innovatív eljárás kerülhessen a légimentők mindennapi életébe, amelyek azt szolgálják, hogy a megmentett emberek további sorsa teljes lehessen. Ehhez természetesen szükség van a társszervezetekre is, mint a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. Ahogy kellenek az alapítvány önkéntesei is, és mindenki, aki munkájával, példaadásával és vérével áll az ügy mellé. Ma már az országban hét helyen tud felszállni egy mentőhelikopter, amelyből kilenc áll rendelkezésre. Ebben sokak munkája és támogatása benne van – ismertette az alapító.

A szeptember 27-én, szombaton a miskolci Szent István téren megrendezendő Légimentők Napja programjairól elmondta, a látogatók testközelből ismerhetik meg a mentőhelikopterek és a légimentők munkáját, hiszen erről nem csak szavakat fognak hallani, hanem a maga fizikai valóságában is leszáll a térre a helikopter, amely az aznapi ügyeletét innen látja el.

Kép
legimentok4.jpg

A programok 10 órakor a hivatalos megnyitóval kezdődnek, majd röviddel ezután érkezik a mentőhelikopter, amely látványos mentési bemutatót tart. Egy imitált rollerbalesethez „vonulnak ki”. A gép 17 óráig marad a helyszínen, kivéve, ha közben valós riasztást kap.

Egész nap jelen lesznek a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési és Bűnmegelőzési Bizottságok, akik közlekedésbiztonsági és drogprevenciós előadásokkal, valamint szimulátorokkal készülnek.

A délután folyamán a „Air Trouble” – Légimentős Dobble társasjáték bemutatója lesz, amely segít abban, hogy megtudjuk, mi mindent rejt egy mentőhelikopter. A játékosok felfedezhetik a légimentés világát. Az AirTrouble kártyajátékban gyorsaságra és figyelemre lesz szükség, miközben megismerhetik azokat az eszközöket, felszereléseket, amelyek a légimentők mindennapjaiban fontos szerepet játszanak. 
Közben a Gézengúzok gyermekzenekar koncertje színesíti a programot, 17 órakor pedig ünnepélyesen felvágják a „Légimentők tortáját”.

Kép
legimentok5.jpg

A rendezvényhez kapcsolódóan 10 és 17 óra között véradásra várják a jelentkezőket, lehetőleg több mint hatszáz önkéntest, a Polgármesteri Hivatal aulájába. A szervezők arra biztatják a miskolciakat, hogy minél többen vegyenek részt, mivel ezen a napon hét nagyvárosban egyszerre zajlik véradás azzal a céllal, „…Hogy mások is túlélhessék!”, és siker lenne, ha Miskolcon adnánk aznap a legtöbb vért.

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.