Karácsonykor különösen érezzük, milyen nagy a távolság a hétköznapok rohanása és az ünnep békéje között. Nem is csoda, hogy sokszor nehezen viseljük ezt az éles kontrasztot: feszültséggel, veszekedéssel vagy épp magunk felé fordított türelmetlenséggel reagálunk.
Pedig az ünnep éppen arra emlékeztet, milyen másképp viszonyul hozzánk Isten, mint mi egymáshoz. A Biblia egyik legmélyebb ellentéte így foglalható össze: Isten gyűlöli a bűnt, de a bűnöst mégis mindvégig szereti. Mi, emberek gyakran fordítva tesszük: könnyebben fordulunk egymás ellen, mint a hibáink ellen.
És mégis – Isten a megfelelő időben elküldte Fiát, és ezzel olyan jóságot mutatott, amelyet a világ a mai napig nem tud teljesen megérteni. A krisztusi szeretet nem fordítható le egyszerűen a „mai világ nyelvére”, csak hittel érthető meg igazán.
Érdekes, hogy már az őskeresztény időkben is félreértették: a „jóság”, „kedvesség” szót – chréstos – sokan összekeverték a Christos névvel. Mintha a Megváltót pusztán egy „jó emberré” akarták volna egyszerűsíteni. Ma is megtörténik, amikor a karácsonyi szeretetet kiüresítjük, és a lényeg helyett csak a díszt hagyjuk meg belőle.
A szeretet, ha elszemélytelenedik
Mindannyian ismerjük azokat a helyzeteket, amikor a szeretet valahogy „ünnepi program” lesz, nem élő kapcsolat. Hatalmas koszorút küldünk a távozó rokonunknak – de amíg élt, talán ritkán kerestük.
Ajándékot viszünk rászoruló gyermekeknek – de közben eltávolítjuk magunktól a sorsukat. Úgy beszélünk, hogy „az ember ilyen”, ahelyett hogy kimondanánk: „néha én is ilyen vagyok”.
Milyen vigasztalan lenne a világ, ha Isten is így nézne ránk – távolról, személytelenül. Ő azonban nem filantrópiát gyakorol rajtunk, hanem valódi, mély emberszeretetet. Mi sokszor csak jóvá akarjuk tenni az év mulasztásait – Ő viszont már rég a szívünket akarja meggyógyítani.
Elmozdulás Krisztus felé
Pál apostol arra tanít, hogy a megújulás nem puszta emberi igyekezet, hanem válasz Isten irgalmára. A változás lényege nem abban van, hogy mi hogyan erőlködünk – hanem abban, hogy Krisztus eljött.
Ő indult el felénk; a mi „megtérésünk” csupán mozdulat arra a szeretetre, amely előbb szeretett minket. Ez az elmozdulás nem elmélet: a sötétségtől a világosság felé, a sebzettségtől a gyógyulás felé, a halálból az élet felé vezet.
A keresztség Isten cselekedete rajtunk, és ez az isteni tett határozza meg egész életünket. A karácsony épp ezt hirdeti: nem mi küzdjük fel magunkat Istenhez, Ő jön el hozzánk.
Mit jelent a valódi regeneráció?
A „regeneráció” szót ma könnyedén használjuk: a bőrünk regenerálódik, a szervezetünk feltöltődik. De mélyebb értelemben a régi világ bölcsei is sokféle megújulást kerestek: testben, természetben, méltóságban vagy népek sorsában.
Mégis be kell látnunk: a teljes megújulás emberi erőből nem megy. A sebek nyomot hagynak, az idő teszi a dolgát, a természet sem áll vissza maradéktalanul.
Ugyanígy a bennünk lévő tisztelet, szeretet vagy épp Isten népe sem születik újjá magától. A valódi megújulás Krisztushoz kötődik – Vele kezdődik, Nála valósul meg, Általa válik teljessé.