Ugrás a tartalomra

Egészség

A GYEK-ben bizonyították: a hajnak bizony lelke van
Egészség
Kreatívan építette be a keratint karitatív akciójába a Curly Hajadományozó Alapítvány.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
Egészség
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Tippek a vérszívók elleni védekezéshez kutya- és cicatulajdonosoknak
SzabadidőEgészségKörnyezet
A tavaszi hónapokban a kullancsok komoly veszélyt jelentenek a természetben barangoló emberekre, és a házi kedvencekre is, mert súlyos betegségeket terjeszthetnek.
Ebzárlat miatt elmarad a nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
EgészségMiskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal március 29-én ebzárlatot rendelt el, ennek megfelelően a soron következő április 5-ei Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi telepen elmarad.
Hazánkban újra felütheti a fejét a veszettség
EgészségKörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Azért, hogy a háború sújtotta Ukrajnából ne terjedhessen tovább a gyilkos kór, szombaton tavaszi rókavakcinázás kezdődik.
Egészségügyi dolgozók vetélkedtek a Ferencziben
EgészségMiskolc
Idén öt csapat mérte össze a tudását a szakmai versenyen.
A gyermekek mentális egészségéről tanácskoztak az egyetemen
EgészségTudomány
Mentális egészség és reziliencia a gyermekvédelemben – egyebek közt erről és az érintett szakemberek szerepéről tartottak előadásokat pénteken a Miskolci Egyetemen.
Három ember életét is megmenthetjük március végén véradással
EgészségBorsod-Abaúj-Zemplén
Mutatjuk, hogy a vármegyében mely helyszíneken lehet vért adni március 31-től.
Képgaléria
Kitüntetésekkel ismerték el az ápolókat a Vármegyeházán
MiskolcEgészség
A Magyar Ápolási Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szervezete a Magyar Ápolók Napjához kapcsolódóan „Ezüst Kitűző” kitüntetéseket adott át, és tiszteletbeli ápolóvá avatta Csöbör Katalin országgyűlési képviselőt, a szervezet kiemelt támogatóját.
Képgaléria
Miskolcon is összefognak a depresszió ellen
Egészség
Miskolccal bővült az Európai Szövetség a Depresszió Ellen (EAAD) hálózata. A kezdeményezés nyitórendezvényét pénteken 9 órától a miskolci önkormányzat Dísztermében tartották.  
Átadták a Mira gyógyulására gyűjtött adományt
EgészségMiskolc
Csaknem hétmillió forintot sikerült a Supersum Közhasznú Alapítványnak összegyűjtenie a beteg kislány részére.
Szövetséget kötve lépnek fel a depresszió ellen 
MiskolcEgészség
Miskolccal is bővül az Európai Szövetség a Depresszió Ellen (EAAD) hálózata. A kezdeményezés nyitórendezvényét március 21-én, pénteken 9 órától a miskolci önkormányzat Dísztermében tartják.  
Hatmillió forintból támogatják a koraszülött gyermekek fejlesztő terápiáját
EgészségBelföld
A Koraszülöttekért Országos Egyesület március 17-én, hétfőn negyedik alkalommal hirdette meg „Együtt dobban” című fejlesztési pályázatát, amelynek célja, hogy anyagi segítséget nyújtson a koraszülött gyermekek terápiás fejlesztéséhez.
Idén is megrendezi nagy sikerű jótékonysági futását a Supersum Alapítvány
EgészségMiskolc
Ebben az évben a GYEK Onko-Haematológiai Osztálya részére vásárolnának speciális orvosi eszközöket az április 12-ei jótékonysági akció adományaiból.
Vért adna? Mutatjuk, hol teheti ezt meg a következő héten
EgészségMiskolc
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Droghelyzet a vármegyében - tarolnak a szintetikus tudatpusztítók
BűnügyEgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Míg korábban a marihuána volt a legnépszerűbb a drogok közül, ma már a szintetikus és félszintetikus szereket fogyasztják a legtöbben – mondta a Miskolc Televízió híradójában, a Miskolc Mában a miskolci Drogambulancia vezetője.
Tovább romlott a levegő minősége
Egészség
Tovább romlott a levegő minősége az országban, a szálló por miatt már az ország jelentős részében veszélyessé vált a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján csütörtökön közzétett, az előző napi méréseket ismertető térkép szerint.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
Egészség
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
A téli tumultus után egyre több gép és eszköz szabadul fel a konditermekben
SzabadidőEgészség
Lankadó lendület, fogyatkozó elszántság és merülő belső töltés – a legtöbb lelki akadály az újévi fogadkozók elé gördül február végére.
Enyhe idő vár ránk, csapadékra nem kell számítani
MiskolcEgészség
Időjárás és levegőminőség.