Ugrás a tartalomra

Egyház

Karácsony - Erdő Péter: életünk az Istennel való találkozás felé tart
Egyház
Az ember és az emberiség élete is az Istennel való találkozás felé tart - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjjelén a Szent István bazilikában.
Menjünk el mind Betlehemig!
Egyház
Kolumbán Gábor református lelkészi főjegyző karácsonyi gondolatai.
Karácsonyi történet ezer alakban
KultúraEgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
Amit ma karácsonyi hagyományként ismerünk, hosszú idő alatt alakult ki és többféle hatás érte.
Népszámlálással kezdődött - Juhász Ferenc ünnepi gondolatai
EgyházMiskolc
Juhász Ferenc római katolikus plébános  osztja meg olvasóinkkal ünnepi gondolatait.
Elhunyt Sedon László atya
Egyház
Hétfő este eltávozott közülünk a minden élők útján a hejőcsabai plébános.
Képgaléria
Ég a Remény gyertyája a belvárosban
KultúraEgyházMiskolc
Advent második vasárnapján a miskolci reformátusok kapták a lehetőséget, hogy meggyújtsák a második gyertyát a város adventi koszorúján.
Képgaléria
Van, ahol már ég a Remény gyertyája
KultúraEgyházMiskolc
A város több pontján már szombaton meggyújtották a második gyertyát az adventi koszorún.
Ferenc pápa fogadta Orbán Viktort a Vatikánban
EgyházVilág
A szerda reggeli pápai audienciát követően a magyar kormányfőt Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és Miroslaw Wachowski külügyi államtitkár is fogadta.
Képgaléria
Fellobbant az első gyertyaláng Miskolc adventi koszorúján
MiskolcEgyház
A gyertyagyújtás előtt a Kossuth Lajos evangélikus iskola növendékei adtak műsort és Wächter Baldó iskolalelkész köszöntötte a jelenlévőket.
Barna Sándor református püspök: az advent életünk új kezdete lehet
EgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
Videóüzenetben adta át adventi gondolatait a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke a régió lakóinak.
Evangélikus találmány az adventi koszorú
EgyházMiskolc
Az első adventi koszorút árva gyerekeknek készítették, hatalmas volt és még huszonnégy gyertyából állt.
Egész életünk adventben telhet
EgyházMiskolc
Az adventi időszakban Krisztus, a Világ Világossága eljövetelére készülhetünk.
Vasárnappal elkezdődött az adventi időszak, ami az Úr eljövetelére készít fel
Egyház
Az eltérő hagyományokban különböző hosszúságú lehet az advent, de mindig karácsonyig tart.
Hat hétig készülődnek lélekben a karácsonyra a görögkatolikusok
EgyházMiskolc
A Megváltó születésnapját megelőző bűnbánati időszak november 15-én kezdődött a görögkatolikus egyházban.
Imre Atya három élete
EgyházBelföldMiskolc
Életének 85. évében, október 17-én hajnalban visszaadta lelkét Teremtőjének Kozma Imre katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Máltai Lovagrend káplánja, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője - dr. Csiba Gábor megemlékezése.
Végső búcsút vettek Kozma Imre katolikus paptól, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökétől
MiskolcEgyházBelföld
Péntek délután a budapesti Szent István-bazilikában kísérték utolsó útjára az október 17-én elhunyt irgalmasrendi szerzetest családtagjai, egyházi vezetők, a kormány több tagja, a Máltai Lovagrend tagjai, a zugligeti plébániatemplom közössége, magyar és külföldi segélyszervezetek képviselői, a betegápoló irgalmasrend tajgai, valamint tisztelői és követői a zsúfolásig megtelt bazilikában.
Képgaléria
A Mésa duó lépett fel az Avasi református templomban
EgyházMiskolc
Református énekeket adott elő ragtime és jazz stílusban a Mésa együttes szombaton az Avasi református templomban. A történelmi helyszínen a koncertet meditatív kiállításmegnyitóval kötötték össze.
Képgaléria
Itt és most a legjobb helyen - Ifinapon jártak az egyházkerület fiataljai
EgyházMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Tiszáninneni Református Egyházkerület általános iskolásait és középiskolásait hívogatták a jó hangulatú találkozóra.
Ragtime dallamok és óriás festmények az Avasi Református Templomban
KultúraMiskolcEgyház
Református énekeket ad elő ragtime és jazzes stílusban a Mésa együttes a történelmi helyszínen, meditatív kiállításmegnyitóval egybekötve.
Képgaléria
Százharmincöt zsidó munkaszolgálatost végeztek ki Létrástetőn
MiskolcEgyház
A borzalmas történelmi események emlékére emlékművet avattak a helyszínen.