Ugrás a tartalomra

Egyház

Képgaléria
„Ha fénylik Vince, megtelik a pince”
EgyházMiskolc
Hagyományaihoz híven az István Nádor Borlovagrend idén is megszenteltette a vicevesszőket Diósgyőrben.
Vasárnap kezdődik az Ökumenikus Imahét
EgyházMiskolc
Az első ökumenikus zsinat évfordulójára emlékezik az idei imahét. A közös örökségből a hívők erőt meríthetnek.
Prófétai képzés indul a Szabadkeresztény Gyülekezetben
EgyházMiskolc
Szerte a vármegyéből várják a jelentkezőket január 20-ig, mert a prófétálás nemcsak a kiváltságosok ajándéka.
Új imaházba költözött az Üdvhadsereg
EgyházMiskolc
A tetemvári bérleményéből saját imaházába költözött Újdiósgyőrbe az Üdvhadsereg miskolci gyülekezete.
Megtisztíthatjuk otthonunkat az ártó erőktől
Egyház
A katolikus hagyomány szerint a január a házszentelések ideje, amikor szenteltvízzel távol tarthatjuk lakhelyünktől a gonoszt.
A remény zarándokai lehetünk
EgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
Vármegyénkben a szentév zarándokai a Búza téri görögkatolikus székesegyházban, Sajópálfalán és Sárospatakon nyerhetnek teljes búcsút.
Miskolcon nyitották meg az országos Aliansz Imahetet
EgyházMiskolc
A hitért folytatott küzdelem témájában hallgathatnak idén a miskolciak is áhítatokat a felekezetközi programsorozaton.
Vízkereszt a vízszentelések napja
EgyházMiskolc
Az ünnepet megelőző vasárnapon több katolikus templomban vizet szentelnek a liturgián.
Fiataloknak indít programsorozatot a messiáshívő közösség
Egyház
Szó esik majd a mesterséges intelligenciáról, a pornográfia és a szexuális visszaélések veszélyeiről, valamint a háborúról is.
Elhunyt Koleszár Pálné görögkatolikus tisztelendőasszony
EgyházBorsod-Abaúj-Zemplén
Özvegy Koleszár Pálné, Mária december 26-án, életének 77. évében, visszaadta lelkét Teremtőjének és január 3-án a mikóházi temetőben kísérték utolsó földi útjára.
Képgaléria
Végső búcsút vettek Sedon László atyától
Egyház
A szertartás a Hejőcsabai római katolikus templomban kezdődött, majd a miskolctapolcai Sziklakápolnában folytatódott.
Képgaléria
Miskolcon is megnyitották a szentévet
EgyházMiskolc
A szentévet december 24-én Ferenc pápa nyitotta meg azzal, hogy kitárta a Szent Péter-bazilika szent kapuját. Első eseménye az ünnepi mise volt, amelyet az egyházfő a bazilikában vezetett szenteste.
Képgaléria
Idén is a Centrum előtt ünnepelte a hanukát a miskolci zsidó közösség
EgyházMiskolc
Több éves hagyománynak megfelelve Budapest mellett több vidéki városban, így Miskolcon is fényt gyújtott az EMIH a köztereken felállított hanukiákon.
Erdő Péter: keresztény küldetésünk a remény jeleinek lenni
EgyházMiskolc
Keresztény küldetésünk a remény jeleinek lenni az emberiség számára - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában, a szentév főegyházmegyei megnyitó szertartásán.
Borlovagok szentelték meg az új borokat a Minorita templomban
EgyházMiskolc
Az István Nádor Borlovagrend hagyományos borszentelését tartotta meg János napján, azaz december 27-én.
Karácsony lényegéről görögkatolikus szemmel - Orosz Atanáz ünnepi gondolatai
Egyház
Orosz Atanáz görögkatolikus püspök osztja meg olvasóinkkal ünnepi gondolatait.
Fellobbant a hanuka első lángja
EgyházMiskolc
Idén december 25-én este vette kezdetét a zsidóság nyolc napos hanuka ünnepe és január 2-ig tart. Miskolcon december 29-én várják a Centrum elé az ünneplőket hanuka gyertyagyújtásra.
Steinbach József: az első karácsonyon az jött el, aki jóval érkezett
Egyház
Az első karácsonyon az jött el, aki jóval érkezett - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban.
El ne menjen mellettünk az ünnep
Egyház
Gerlai Pál evangélikus esperes karácsonyi gondolatai.
Képgaléria
Éjféli misén jártunk Felsőhámorban
Egyház
A felújított felsőhámori Szent Flórián és Magyarok Nagyasszonya Templomban vett részt fotóriporterünk az éjféli szentmisén.