Életmód
Népszerű a Miskolci Törvényszék állatkerttel kötött megállapodása
A Miskolci Törvényszék idén újabb családbarát intézkedéssel segítette a bíróság dolgozóit az idei évre meghirdetett „Megtartó program” keretében. A törvényszék és a Miskolci Állatkert között létrejött megállapodásnak köszönhetően a bíróság hétszáz dolgozója közvetlenül értesülhet a vadaspark állandó és időszakos programjairól.
Fedezd fel az országot Kajlával!
Az Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére idén júniusban nagyszabású országos kampány indult, melynek célja, hogy az alsó tagozatos iskolások jobban megismerjék hazánkat. Kajlával, a játékos kölyök vizslával bejárhatják a gyerekek az egész országot – így természetesen Miskolc csodaszép látnivalóit is.
Idén is mulatságra várták a Szentpéteri kapu lakóit
Nyolcadik alkalommal rendeztek Péter-Pál napi mulatságokat szombaton a Szentpéteri kapui Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Rónai Ferenc Tagiskolájának udvarán – helyi és fővárosi fellépőkkel.
Isten szeretetét hirdették az Erzsébet téren
Negyedik alkalommal rendezték meg – idén először a belvárosi Erzsébet téren – a Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvéri Találkozót, a MIÉRTT-et.
Az egészségügyben dolgozókat köszöntötték
Semmelweis-nap alkalmából az egészségügyben dolgozókat köszöntötték pénteken. Az ünnepségen kitüntetéseket is átadtak.
Az építészet szakralitásáról beszélt Rostás László a CÖF Klubban
Ybl-díjas építész, akinek jelentős szerepe van Miskolc építészetében – így mutatta be Máger Ágnes festőművész a Sorskérdések programsorozat következő előadóját. Az előadás a Tudomány és Technika Házában volt csütörtökön.
Előre nem lehet tudni, kinél okoz sokkot a darázscsípés
Ha valakit még nem csípett meg soha darázs, akkor nem lehet előre megmondani, hogy milyen mértékben érzékeny erre. Ilyen teszt nem létezik – mondta Mezei Györgyi allergológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Lehet csatlakozni! – Műanyagmentes Július
Ausztráliából indult 2011-ben a Plastic Free July, vagyis a Műanyagmentes Július kezdeményezés, tavaly már több mint 120 millió ember vett részt benne majdnem 170 országból.
Megvan minden gyógyszer? Krém a szúnyogcsípésre? Csak mert hétfőn zárva lesznek a rendelők és a patikák
Zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők július 1-jén, hétfőn az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon.
Viharkárok: határainkon túl még nagyobb volt a pusztítás
Pingponglabda méretű jég, tomboló vihar, pusztítás – csütörtök délután megérkezett a lehűlés.
Minden eddiginél nagyobb területen lépnek fel a szúnyogok ellen
Az országos szúnyoginvázió miatt folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Április 30-a óta 570 település belterületén, több mint 250 ezer hektáron léptek fel a szakemberek a vérszívók ellen. A szúnyograjzás miatt a következő hetekben több településen és nagyobb területen lesz szúnyoggyérítés, mint eddig.
Diákok festették barátságosabbá a GYEK falait
A Fazola szakközépiskola tanulói festették színesre a Gyermek Sürgősségi Osztály folyosóját.
Már a sziklákban is kárt tettünk a „műanyag lábnyomunkkal”
Portugál kutatók megállapították, műanyagrészecskék alkotta kéreg képződik a part menti sziklákon az óceánok szennyezettsége miatt.
Most majd magukban füstölögnek: San Franciscóban betiltják az elektromos cigaretták árusítását
San Franciscóban betiltják az elektromos cigaretták árusítását – jelentette kedden este az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
Borsodi települések az éghajlatváltozás ellen
Ha a következő 10-12 évben nem sikerül a széndioxid-kibocsátást radikálisan mérsékelni, akkor világszerte drámai és visszafordíthatatlan éghajlati következményekkel kell szembenéznünk – hangzott el egy keddi projektzáró konferencián a Diósgyőri várban.
A kávé lehet az elhízás elleni harc kulcsa
A Nottinghami Egyetem tudósai felfedezték, hogy a kávé képes stimulálni az energiaégetésben szerepet játszó barna zsírszövetet, ami kulcsfontosságú lehet az elhízás és a cukorbetegség elleni harcban.
Szúnyoginvázió: pluszpénz irtásra
Pluszpénzt ad a kormány a szúnyogirtásra, a turisztikailag kiemelt helyek elsőbbséget élveznek majd. Csöbör Katalin Miskolc és környékének országgyűlési képviselője a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelemmel egyezettet a kérdésben.
Fröccsfesztivál: fröccsözni vágyókból a második napon sem volt hiány
A fröccs nem más, mint a bor és a szóda vidám egymásra találása – hangoztatták a szervezők a fesztivál előtti napokban. Azonban a bor és a szóda egymásra találásán kívül a fröccs, baráti társaságok egymásra találásának alapja is.
Zivatarokra elsőfokú-, felhőszakadásra másodfokú figyelmeztetés van érvényben
Több megyében továbbra is másodfokú figyelmeztetés van érvényben felhőszakadás veszélye miatt. Emellett országszerte figyelmeztetnek az intenzív esőzés és a zivatarok miatt.
Járványügyi vizsgálat indult Orfűn a tömeges rosszullétek miatt
Járványügyi vizsgálatot folytat a Baranya Megyei Kormányhivatal, mert az elmúlt napokban sokan rosszul lettek az orfűi Fishing on Orfű fesztiválon egy feltehetően szennyezett vizű forrás vize miatt – tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t.