Ugrás a tartalomra

Főszerepben a sajt és a lekvár a műhelytalálkozón

Létrehozva
Sajt és lekvár témájú helyi termékek műhelytalálkozóját rendezték meg kedden a Megyeháza Szász-termében.
Kép

A műhelyfoglalkozást a B.-A.-Z. Megyei Foglakoztatási Paktum hívta életre abból a célból, hogy a megyénk gazdálkodásának egyre tekintélyesebb részét képező helyi termékek előállításával foglalkozó őstermelők, vállalkozások, önkormányzatok segítséget kapjanak tevékenységük sikeresebbé tételében. A rendezvény ezúttal is a Megyei Paktum konzorciumi tagja, a BORA 94 Nonprofit Kft. szervezésében a Megyeháza Szász-termében került lebonyolításra.

Kép

A harmadik alkalommal megrendezésre került műhelyfoglalkozás két közkedvelt, mindennapjaink táplálkozásának szerves részét képező, régóta ismert és fogyasztott, szinte minden háztartásban fellelhető termék, a lekvár és a sajt előállításának, piacra juttatásának lehetőségeit kívánta bemutatni. A műhelyfoglalkozás első részében a sajt és lekvár kistermelői előállítási és értékesíthetőségi feltételrendszeréről kaptak tájékoztatást a résztvevők Dr. Joó László hatósági állatorvos tolmácsolásában. Ugyancsak ebben a blokkban az online marketing eszközöket ismerhetett meg a mintegy negyven hallgató, amelyek segítségével sokkal sikeresebben értékesíthetik termékeiket.

Kép

A rendezvény második részében neves helyi termelők saját példájukon keresztül mutatták be azt – a buktatókkal és megoldásokkal övezett - folyamatot, amelynek eredményeképpen ma már termékeikkel számos helyen meg tudnak jelenni. A sajt savas, tejszerű ízéhez illenek a gyümölcs édes ízei, legyen szó friss, szárított vagy lekvárnak eltett gyümölcsről. Akár tehéntejből, kecsketejből vagy juhtejből készült a sajt, ízét az édes és sós aromák kombinációja még nagyszerűbbé teszi.

Kép

A sajt és lekvárkészítés jól meghatározható biokémiai folyamatok összessége, legyen szó ipari vagy kisüzemi előállításról. Mégis van valami, ami az éléskamrákban a stelázsin lévő terméket megkülönbözteti a szupermarketek polcain lévő tömegterméktől. Ez a valami az igény nagyanyáink világát idéző igazi gyümölcsből készült lekvárok, vagy az istállók illatát, esetleg a füst szagát magán hordozó teljes tejből készült sajtok iránt. A tartósítószerektől, adalékanyagoktól mentes, 100%-ban természetes összetevőkből készült kézműves termékek iránti vágy, és az elhivatottság, lelkesedés és a hagyományok tisztelete. A rendezvény a hallgatóság bevonásával, kötetlen beszélgetéssel zárult.

Ez is érdekelhet

Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.