Ugrás a tartalomra

Megyei cégek: a vártnál kisebb a megrázkódtatás

Létrehozva
A vártnál jobban vészelte át megyénk gazdasága a koronavírus-járvány eddigi szakaszát.
Kép
Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. (Fotó: Juhász Ákos)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a koronavírus hazai megjelenése, és az ehhez kapcsolódó kormányintézkedések után igyekezett felmérni, hogy milyen feladatok hárulnak a szervezetre. Amint azt Bihall Tamás, a BOKIK elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, március közepe óta a munkájuk két alappillére a helyi vállalkozásokkal történt információcsere és a kamarai lobbi volt. Az elmúlt időszakban 31 online információs anyagot küldtek a megyénkben működő cégeknek, vállalkozóknak, azaz csaknem minden második nap, másrészt a begyűjtött információkat közvetítették a kamarai rendszeren keresztül az illetékes döntéshozók felé, és jó néhány javaslatuk be is épült a későbbi intézkedésekbe.
A BOKIK április 24. és május 13. között online felmérést végzett a megyei cégeknél, amelynek keretében 1254 kisebb-nagyobb vállalkozás válaszolt a feltett kérdésekre. Ezek révén a kamara átfogó képet kapott arról, hogy miként érintette a térség gazdaságát a járvány és az összkép szerencsére inkább pozitív. Általánosságban elmondható, hogy megyénk ipara a vártnál jobban működik, és nagyobb megrázkódtatás nélkül úszhatja meg a járvány eddigi szakaszát. Az adatok azt mutatják, hogy a borsodi vállalkozásoknak mindössze 12,6 százaléka zárt be, a többi részben, vagy teljesen továbbra is végzi a megszokott tevékenységét. Hasonló számot jelez a létszámhelyzet is, hiszen a cégek 13,1 százaléka bocsátott el dolgozók, a többinél nem változott, sőt a vállalkozások két százalékánál még fel is vettek munkaerőt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a helyzet a későbbiekben nem módosul. A hazai járvány ugyan éppen ellaposodik, ám a gazdasági következmények, különösen a külföldiekkel kapcsolatban álló cégeknél változhat a kinti helyzet függvényében, hiszen a világ szinte minden pontján komoly visszaesést mértek.
A felmérés szerint a vállalkozásoknak a legnagyobb problémát a kereslet visszaesése okozta, ezt követte a finanszírozási probléma, majd pedig az alapanyag hiány. Az ágazatokat tekintve a legkevésbé a gépipart, a vegyipart és az építőipart érintette a járvány negatív hatása, a legnagyobb csapás pedig a turizmust és vendéglátást érte. A szállodai szektor nagyon komoly visszaesést élt át, az éttermek pedig kiszállítással próbáltak túlélni. A megyei szállásadók általános véleménye szerint az idei évük rendkívül rossz lesz, érzékelhető fellendülést csak a jövő évtől várnak.
Megvizsgálták azt is, hogy a cégek mérete mennyiben befolyásolta a működésüket. Az adatok szerint, minél nagyobb társaságról volt szó, annál könnyebben vészelte át a problémákat, a kisebb vállalkozások azonban komoly nehézségekkel küzdenek. Az is kiderült azonban, hogy az első sokk után a cégvezetők, tulajdonosok mindent elkövettek, hogy a dolgozókat valamilyen formában megtarthassák, és ne kelljen őket elbocsátani.
A felmérés elemzése alapján a megyei kamara 11 pontban foglalta össze azokat a feladatokat, amelyek végrehajtása segítheti a gazdaság újraindítását. Ezek között van egyebek mellett a kormányzati gazdaságvédelmi akcióterv minél szélesebb körű vállalati, vállalkozói igénybevétele, az oktatás-képzés további fejlesztése, a digitális felkészülés erősítése is.

 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.