Ugrás a tartalomra

Nálunk kevésbé romlott a munkaügyi helyzet a vírus miatt

Létrehozva
Több mint kilencezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma Borsod-Abaúj-Zemplénben a veszélyhelyzet idején – derült ki a kormányhivatal statisztikájából.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Januárban még alig haladta meg a harmincötezret a nyilvántartott munkanélküliek száma, májusban viszont ez a szám már negyvennégyezer fölé nőtt. Demeter Ervin a Miskolc Televíziónak azt mondta: az országos átlaghoz képest a megyében kevésbé romlott a munkaügyi helyzet a vírus miatt.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően pedig – mint például a csökkentett munkaidőhöz köthető támogatás – a romló tendenciát sikerült megfordítani – hangzott el azon a sajtóreggelin, amit a kormánymegbízott Csöbör Katalin országgyűlési képviselővel tartott csütörtökön.

– Amit stratégiailag lehet most tenni, az a beruházások ösztönzése, ami új munkahelyeket teremt. A kormány kiemelten támogatja ezeket a fejlesztéseket – hangoztatta Demeter Ervin.

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.