Ugrás a tartalomra

Alig emelkedett az új építésű lakások négyzetméterára

Létrehozva
Egy százalék alatti áremelkedést mért az Otthon Centrum a vidéki új építésű lakások négyzetméterárában az első negyedévben. Miskolcon 900 ezer forint fölött van az átlagérték.
Kép
Miskolci lakóingatlanok. Fotó: Osztie Tibor

Az első negyedévet összesítő adatsor szerint az új építésű lakások kínálati négyzetméterára átlagosan 1,035 millió forint, ami mindössze 0,7 százalékkal haladja meg a korábbi negyedéves értéket, és éves összevetésben is tíz százalék alatti, 9,4 százalékos áremelkedést jelent – derült ki az Otthon Centrum legfrissebb összegzéséből.

Ilyen kismértékű emelkedésre legutóbb a Covid második hulláma alatt volt példa az új építésű lakások piacán. A cég tapasztalata szerint a legtöbb projektben nem, vagy csak minimálisan emeltek árat a fejlesztők. Ugyanakkor a vidéki városok közötti ársorrend változott, és már Debrecen a legdrágább 1,22 millió forintos fajlagos négyzetméterárral. Sopron négyzetméterenként 1,18 millió forinttal a második, míg Szeged 1,12 millió forinttal a harmadik. Egymillió forint feletti fajlagos ár jellemző még Érdre, Pécsre és Veszprémre. A nagyvárosok mindegyike megközelítette az egymilliós átlagot, és Miskolcon is 900 ezer forint fölé nőtt az átlagérték.

Az Otthon Centrum első negyedéves felmérése szerint a 25 megyei jogú városban összesen 259 projektben 6003 lakás épül, ami nagyjából azonos az előző negyedéves adatokkal. A projektek száma, valamint az épülő lakások száma 2,5 százalékkal kevesebb, ugyanakkor az 1,035 millió forintos átlagos kínálati négyzetméterár 0,7 százalékkal magasabb a három hónappal ezelőttinél.

Ahogy az árversenyt, úgy a projektszámokat is Debrecen vezeti, a legtöbb beruházás itt található (46), majd Szeged (33) és Pécs (24) a sorrend. Ezután a százezer főnél népesebb városok következnek: Győr, Kecskemét, Nyíregyháza és Székesfehérvár. A sorból Miskolc lóg ki, mindössze öt projekttel. 

A lakások számában Szeged végzett az élen, majdnem ezer épülő ingatlannal, míg Debrecen a második, megközelítőleg 700 lakással. A harmadik helyen 610 lakással Nyíregyháza szerepel.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.