Ugrás a tartalomra

Hejőcsaba sem marad ki a fejlesztésekből

Létrehozva
Csaknem kétszázmillió forint értékben újul meg Hejőcsaba központja.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Szopkó Tibor alpolgármester és Borkuti László, a városrész önkormányzati képviselője (Velünk a Város) szerdán tájékoztatta portálunkat a hejőcsabai fejlesztésekről.

A négysávos út mentén fekvő műemléki gyógyszertár környezetének fejlesztése az 5,1 milliárdos Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz Program keretein belül valósul majd meg csaknem 200 millió forint értékben. Szopkó Tibor elmondta, hogy a Hejő patak partján hiánypótló szabadidős tevékenységre alkalmas park létesül.
 

Kép

– Bár a fejlesztés nem terjed ki a magánkézben lévő gyógyszertár épületére, de a városvezetés arra számít, hogy a tulajdonos felújítja majd az épületet, ám ha ez mégsem történne meg, akkor az önkormányzat saját forrásból oldja meg az épület sorsát – jelentette be az alpolgármester. Majd így fogalmazott: a munka előkészítését az önkormányzat befejezte, az államnál pattog a labda, reálisan nézve azt lehet mondani, hogy az első kapavágás 2025 harmadik vagy negyedik negyedévében kezdődhet el ezen a területen.

Kép
Fotó: MMJV Polgármesteri Hivatal

Borkuti László emlékeztetett, hogy 2019-ben azzal a szándékkal jelentkezett képviselőnek, hogy azok a városrészek, amelyek Miskolc a ’70-es évek végén történő egy kerületté nyilvánításával elveszítették önállóságukat, visszaszerezzék egykori identitásukat és „patinájukat”. Mint mondta, a képviselői fogadalmai között szerepelt, hogy Hejőcsaba és Görömböly városközpontjait fejleszteni kell. Ismertetése szerint Hejőcsaba szolgáltató városrész volt, majd a Cementgyár és a Cementipari Gépjavító megépülésével ipari jellegűvé vált, és amikor a két nagyvállalat megszűnt, Hejőcsaba végleg elveszítette identitását. Ezen változtatna a településrészi központok rendbetétele és felújítása. – Ezért ezt a területet a környezet rekultiválásával és reorganizációjával a városrész központjává szeretnénk varázsolni, amely mintegy zöldfolyosóként egészen a Gárdonyi Géza Művelődési Házig húzódna – hangsúlyozta az önkormányzati képviselő. 

Kép

Miskolcon összesen 16 településrészben újulnak meg a közterületek, amelyek az ott élők kikapcsolódásához és a kulturált környezethez járulnak hozzá. 

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.