Ugrás a tartalomra

Trump nem lassít, Az Európai Unióval szemben is vámokat fog bevezetni

Létrehozva
Kína, Kanada, Mexikó és most az EU.

Kanadához, Mexikóhoz és Kínához hasonlóan az Európai Unióval szemben is vámokat fog bevezetni az Egyesült Államok – jelentette be vasárnap este Donald Trump amerikai elnök a Bloomberg tudósítása alapján, amit a Telex szemlézett hétfőn délelőtt.

Trump nem mondta meg, hogy milyen termékekre és mekkora vámokat vetne ki, és azt sem, ez pontosan mikor történik majd meg, de leszögezte, hogy várhatóan „igen korán” meglépik.

Arról is beszélt, hogy az Európai Unió szerinte a saját előnyére használja ki az Egyesült Államokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatát, és hatalmas kereskedelmi többletet termel.

Trump azt mondta: „Vámokat vetünk ki. Sok pénzzel tartoznak nekünk, és biztos vagyok benne, hogy fizetni fognak. Nem veszik meg az autóinkat, nem veszik meg a mezőgazdasági termékeinket. Ők szinte semmit sem vesznek meg, mi pedig mindent, és akkor több millió autót, óriási mennyiségű élelmiszert és mezőgazdasági terméket veszünk meg”.

Trump megválasztása után először Kínával, Kanadával és Mexikóval szemben jelentett be vámokat.

 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.