Ugrás a tartalomra

A minimálbér a következő években több mint 40 százalékkal emelkedik

Létrehozva
A tavaly megkötött bérmegállapodás hatására a minimálbér idén 9 százalékkal, jövőre 13, 2027-ben 14 százalékkal emelkedik, ami három év alatt több mint 40 százalékos növekedés - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője.
Kép
Szakmunkás munka közben, harangemelés daruval. Fotó: MTI

Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője közölte az MTI-vel, hogy a minimálbér torlasztó hatással bír a bérekre, és azt látni, hogy a reálkeresetek is egyre inkább növekednek ennek köszönhetően. Utóbbi azért fontos, mert azt a reálkereset-csökkenést, amit az infláció elvitt a háború kitörését követően, vissza kell építeni - fűzte hozzá.

A szóvivő jelezte, már tavaly is tartós reálbér-emelkedés volt, és ez várható idén is. A kormány 21 pontos gazdaságpolitikai akcióterve is arról szól, hogy a bérek vásárlóereje idén valóban növekedni tudjon.

Palóc André felidézte, hogy 2010-hez képest a minimálbér négyszeresére, az átlagos bér pedig több mint háromszorosára emelkedett. Mindezt a szóvivő nagyon masszív emelkedésnek értékelte.

 

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.