Ugrás a tartalomra

KSH: Magyarországon alacsonyabb a munkanélküliek száma, mint az Unióban

Létrehozva
Másfél százalékkal volt magasabb a munkanélküliség aránya januárban átlagosan az Európai Unióban, mint hazánkban.
Kép
KarrierFeszt a Miskolci Egyetemen

Januárban az Európai Unió munkanélküliségi rátája 5,8 százalék volt, ami megegyezett az egy hónappal korábbival, ugyanakkor a tavaly januárihoz képest 0,3 százalékponttal mérséklődött. A munkanélküliség szintje Csehországban és Lengyelországban volt a legalacsonyabb (egyaránt 2,6 százalék), Svédországban (8,9 százalék), illetve Spanyolországban (10,4 százalék) a legmagasabb - írta közleményében a KSH. 

Magyarországon idén januárban a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt, ami megegyezett a tavaly ilyenkorival, az egy hónappal korábbinál pedig 0,1 százalékponttal alacsonyabb volt. A munkanélküliségi ráta alapján hazánk a tagállamok rangsorában a 9. legkedvezőbb helyen állt. A V4-ek közül Szlovákiában a magyarországinál magasabb (5,1 százalék) volt a munkanélküliség szintje - tették hozzá. 

Kép
Forrás: KSH, Eurostat, Euro indicators – Unemployment

A munkanélküliek száma hazánkban – a szezonálisan kiigazított adatok alapján – januárban 210 ezer fő volt. Tavaly november és január között a munkakeresés átlagos időtartama az egy évvel korábbihoz képest 9,3 hónapról 12,1 hónapra nőtt, a tartósan (legalább egy éve) munkanélküliek aránya pedig 33-ról 36 százalékra emelkedett. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint január végére a nyilvántartott álláskeresők létszáma az előző hónaphoz képest 4,2 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz képest 1,2 százalékkal, 230 ezer főre mérséklődött - részletezték. 

A Magyar Nemzeti Bank decemberi előrejelzése szerint a munkanélküliségi ráta idén 4,1–4,3, 2026-ban 3,2–3,8 százalék között alakul. Az OECD előrejelzése szerint az idei év I. negyedévétől – 4,6 százalékra becsült bázisról indulva – lassú mérséklődésre számít. Az év egészére 4,5, 2026-ra pedig 4 százalékra valószínűsíti a ráta értékét. A Trading Economics előrejelzése szerint a hazai munkanélküliségi ráta az idei év első három negyedévében 4,8 százalékra nő, majd az utolsóban 4,7 százalékra mérséklődik, míg az IMF prognózisa az év egészére 4,2, 2026-ra 4,1 százalékos rátaértéket valószínűsít - tudatták. 

 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.