Ugrás a tartalomra

A vármegye vállalkozásai talpon maradtak: megtartotta hetvenedik küldöttgyűlését a BOKIK

Létrehozva
A kamara megállapodási szerződést írt alá Miskolc önkormányzatával is, hogy közösen mozdítsák elő Miskolc gazdasági fejlődését.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Megtartotta hetvenedik küldöttgyűlését a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK). összegezték az elmúlt év tendenciáit és kijelölték az idei célokat. Emellett a kamara megállapodási szerződést írt alá Miskolc önkormányzatával, hogy közösen mozdítsák elő Miskolc gazdasági fejlődését, a hazai tulajdonú és a városban értéket teremtő kis- és középvállalkozások aktív támogatását, valamint növeljék a helyben működő gazdasági szervezetek értékteremtő képességét.

A 2024-es év vonatkozásában kiderült: a túlélés esztendeje volt. Ellenben nem keletkeztek jelentős veszteségek, nem alakultak ki tömeges csődhelyzetek: a vármegyei vállalkozások talpon maradtak.

– A vállalkozók tudnak segíteni, és szükség is van a segítségükre a város fejlesztésében – véli Bihall Tamás, a BOKIK elnöke, aki szerint a megállapodásban a tudás alapú helyi gazdaságfejlesztésről, képzésről, turisztikáról és iparfejlesztésről esik szó. Hozzátette, támogatják a Bükk városa programot, amit a regnáló városvezetés hirdetett, de lesznek konstruktív meglátásaik.

– A hosszú távú feladatok között szerepel, hogy csatlakozzunk a Palkovics László, Tóth-Szántai József és Dietz Ferenc által aláírt tervezethez, ami szerint Miskolc lesz hazánkban az első mesterséges intelligencia mintaváros. Azt látjuk, aki kimarad a technikai előrelépésekből, az lemarad. A másik ilyen terület pedig az iparfejlesztés: innovatív cégek ide hozatalára, iparterületek bővítésére. Ezek első sorban kormányzati és önkormányzati célok, viszont a gazdasági szereplők véleménye nélkül nem lenne sikeres.
Bihall Tamás a rövidtávú célok között például a turisztikai növekedés szerepel a BOKIK listáján.

– Véleményünk szerint a belváros rendbetétele az első. Ez nem könnyű feladat – jó lenne tovább haladni a megkezdett úton – véli a kamara vármegyei elnöke.

Hollósy András alpolgármester az eseményen elmondta, a város vezetése mindent megtesz azért, hogy Miskolc biztonságosabb és tisztább város legyen – példaként említette a nagytakarítási programot, járatseriff-rendszer bevezetését és a rendészeti munka segítését.

Kép

– Csak itt, a vármegyeszékhelyen több, mint tízezer vállalkozás található. Számunkra nagyon fontos volt, hogy a Bükk városa program keretén belül tovább erősítsük a helyi vállalkozókkal a kapcsolatot: a következő időszakban ugyanis ez egy kulcsfontosságú kérdés lesz – véli Hollósy András.

A küldöttgyűlésen Balog Ádám, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) általános alelnöke részletesen beszélt a gazdasági kihívásokról, és a Demján Sándor Tőkeprogramról, melynek célja a mikro- kis- és középvállalkozások beruházásainak ösztönzése.

A BOKIK hetvenedik küldött gyűlésén Balog Ádám, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke ismertette a Demján Sándor tőkeprogramot. Szó esett szó esett, többek között a BOKIK elmúlt évéről, bemutatták az idénre tervezett költségvetést és meghatározták az 2025-ös év feladatait is.

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.