Ugrás a tartalomra

Meglepő helyen tűnt fel a Miskolcra látogató Kemény Dénes

Létrehozva
A magyar vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitányával szerda délelőtt a BOKIK székházában találkozhattak az érdeklődő cégvezetők.
Kép
bokik-kemeny_denes_20250528-ot_14.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Nem először fordul elő, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székházában olyan, országosan is ismert előadó tűnik fel, akit elsőre talán nem kapcsolnánk össze a cégek világával.
 
Pár hónapja adtunk hírt arról, amikor a neves újságíró, pszichológus, coach, Szily Nóra beszélt a kiégésről és annak megelőzőséről. Akkor és ezúttal is kiderült, hogy a vállalkozói szférán kívülről érkező szakembereknek is jócskán akad mondanivalójuk a témában.

– A sport és az üzlet sok tekintetben kéz a kézben jár – állapította meg a szerdai rendezvényen Bihall Tamás, a BOKIK elnöke, aki a tavaly indult vállalkozásfejlesztési programjuk mostani állomásáról elmondta: Kemény Dénes már számos hazai iparkamarai előadáson bizonyította, hogy a vállalkozók problémáira megoldást tud kínálni.

Kép
bokik-kemeny_denes_20250528-ot_12.jpg

A válogatott vízilabdázó, edző, állatorvos, nem utolsósorban pedig a magyar vízilabda-válogatottat három olimpiai aranyig eljuttató szövetségi kapitány az eseményen elmondta: az üzleti szektorban egyre többen ismerik azt fel, hogy az ugyancsak eredményorientált sportéletből megannyi párhuzamosság és tapasztalat ültethető át. 

A csapatépítésről, a sikerről és a motivációról szóló előadását megelőzően Kemény Dénes elárulta: településünk több szempontból is különleges számára, amennyiben számos egyetemi évfolyamtársa dolgozott itt állatorvosként, és innen származik, illetve itt kezdett vízilabdázni egykori játékosa, a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter

Kép
bokik-kemeny_denes_20250528-ot_03.jpg



De Kemény Dénes stábunknak felidézte életének azt az igencsak emelkedett pillanatát is, amikor megtudta, hogy a 2009-ben átadott városi sportuszodát a városlakók szavazatai alapján róla nevezik el.

Címkék

Ez is érdekelhet

Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.
Ömlenek az import használt autók a magyar piacra
GazdaságBelföldVilág
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Ennyivel kereshetnek többet a diplomások az érettségizettekhez képest
GazdaságBelföld
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon.
Több mint 800 ezret küldött már ki a kedvezményt tartalmazó gázszámlákból az MVM
Gazdaság
Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt - tájékoztatta az energiaszolgáltató szerdán az MTI-t.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.