Oktatás
Közgazdász Nagydíj elismerést vehetett át szeptember 21-én a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén Lukács Edit Gabriella, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei szervezetének alelnöke. A vándorgyűlést, amely a magyar közgazdász szakma legnagyobb és legrangosabb éves konferenciája, idén Egerben rendezik szeptember 21-22-én.
A Rotary Club Miskolc-Tapolca info-kommunikációs eszközöket adományoz az intézménynek közel nyolcszázezer forint értékben.
A tanévkezdés sajnos minden évben sok miskolci családnak jelent komoly nehézséget és feszültséget, elsősorban az azzal kapcsolatos kiadások miatt. Miskolc MJV Önkormányzata az ilyen problémák enyhítése érdekében részt vállal a miskolci családok terheinek viselésében. Ezt a célt segíti az idén bevezetett új szociális ellátás, az iskolakezdési támogatás.
Az ötödik tanévet kezdték az Avalon nemzetközi iskolában, az új cél elvinni a diákokat az óvodától az emelt szintű érettségiig, a cambridge-i módszer szerint.
Több mint 20 ezer pedagógus hiányzott a köznevelésből a 2020/21-es tanévben, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítőkkel együtt a munkavállalói hiány meghaladta a 34 ezret - közölte a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke hétfőn budapesti sajtótájékoztatón, a témában végzett kutatásuk adataira hivatkozva.
Belátható időn belül, a tervek szerint akár már a következő egy hónapban újra kinyithatják a Diósgyőri Tanuszodát. Ezt a város polgármestere jelentette be szerdán, azon a sajtótájékoztatón, ahol egy másik jóhírt is közöltek: Miskolc is csatlakozott az Úszó Nemzet Programhoz, több mint ezer gyermek tanulhat meg úszni a borsodi vármegyeszékhelyen.
A Miskolci Egyetem legfontosabb hírei 1 percben.
A tizedik félévét kezdte meg a Tanítsunk Magyarországért! program, péntekig várják még azon egyetemisták jelentkezését, akik ösztöndíjas mentorok szeretnének lenni.
Vonzó a diákok számára a Miskolci Egyetem, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy például a Műszaki Föld- és Környezettudományi Karra 80 százalékkal, a gépészmérnöki és informatikai szakokra pedig 40 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly -hangzott el a felsőoktatási intézmény tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén hétfőn.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!