Oktatás
A Frankofónia nap keretében rendezett díjátadóra Magyarország francia nagykövete is ellátogatott.
A Miskolcon megrendezett háromnapos VII. Országos Schnitta Sámuel gasztronómiai csapatversenyen szakács, cukrász és pincértanulók mutatták be mit tudnak.
A Schnitta Sámuel Magyar Éttermi Kultúráért Egyesület hetedik alkalommal szervezi és rendezi meg a vendéglátó alapszakmák oktatásában résztvevő technikumok, szakközépiskolák számára emlékversenyét.
Első alkalommal rendeztek a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) óvodái között olimpiát, ahol a résztvevő gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg a mozgás és az egészséges életmód fontosságával.
Miskolcon rendezik meg a Schnitta Sámuel Országos Gasztronómiai Emlékverseny döntőjét, a hivatalos megnyitót kedd kora délután tartották a Szentpáli István szakképző iskolában.
A Földes Ferenc Gimnázium tanulói például Finnország „bőrébe bújva” vitatkoztak.
Fiatal tehetségek mérik össze tudásukat a XV. Országos Vrana József ütőhangszeres versenyen a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban szombaton és vasárnap.
A Miskolci Szakképzési Centrum alakított ki két tanműhelyt közel 40 millió forintos saját forrásból az élelmiszeripari és gépészeti specializációja szakosodott iskola számára.
Csütörtök délután vehették át a verseny nyertes iskolái a felajánlott sportszereket.
Április 25-én tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Lányok napját a Miskolci Egyetemen a Nők a Tudományban Egyesület jóvoltából.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!