TALÁLATOK: 106701 - 106720 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Ricketts a Diósgyőré - videóval!
Sport
Tavasszal a DVTK együttesében játszik az angol Rohan Ricketts, aki az Arsenal csapatában nevelkedett.

ZaFire tűzzsonglőrök a Kocsonyafesztiválon - videóval!
KultúraProgramajánló
Az együttes idén is fellép a Miskolci Kocsonyafesztiválon – a rendezvény mindhárom napján.

Rablás egy miskolci temetőben
Egyéb
Temetőben támadt rá az idős nőre egy rabló Miskolcon. A rendőröket többek között az elkövető jellegzetes piros sapkája és lila sálja vezette nyomra.

Függetlenként indul
KözéletHelyi hírekCímlap
Bemutatkozott Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12-es választókerületének független képviselőjelöltje, Tóth László.

Előadások a sokszínű örökségvédelemről
Kultúra
A Herman Ottó Tudományos Egyesület és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-magyarországi Irodája műemléki beszélgetéseket szervez az örökségvédelemről.

Tájékoztatás a regisztrációs adatlapról
GazdaságCímlap
Az állami adóhatóság az adózás rendjéről szóló törvény 17. § (5) bekezdésében foglalt bejelentésre, valamint az egyes adóügyek elektronikus úton, illetve telefonon keresztül, képviselő útján történő intézésének bejelentésére 2010. évben a 10T180 számú adóhatósági regisztrációs adatlapot…

Már a szent hely se szent – somsályi templomdúlás
Bulvár
Az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozóit sokszor riasztják betörések miatt, főleg a családi házak, a hétvégi házak, illetve a garázsok válnak könnyen a bűnözők célpontjaivá. Mondhatni szokásos rutintevékenység egy ilyen helyszíni szemle lefolytatása.

A „zöldebb” kék bolygóért
Életmód
A lakások tömve vannak elektromos berendezésekkel, és ne gondoljuk, hogy csak a mosógép meg a hűtő a felelős a magasabb villanyszámláért. Kevesen gondolnak bele, hogy kis odafigyeléssel milyen jelentős összegeket takaríthatunk meg, és költhetjük újra ruhára, kultúrára vagy utazásra. És tényleg csak…

Ülésezett a Miskolci Kistérségi Társulás
Egyéb
A Társulási Tanács legutóbbi ülését 2010. február 12-én tartotta, ahol elfogadta a társulás 2010. évi költségvetését. A feladatokra az idei évben – a közmunkaprogramok nélkül – mintegy 1,7 milliárd Ft áll rendelkezésre, melyből az állami támogatás közel 1,2 milliárd Ft.

Zöld vetélkedő az egyetemen
ÉletmódCímlap
A környezetvédelem, a fenntartható fejlődés fontosságára hívta fel a figyelmet a kedd este, a Miskolci Egyetemen megtartott „Egy-Kör” elnevezésű játékos vetélkedő.

Fejsze repült a mentős felé
Egyéb
Egy izsófalvai férfi közeli hozzátartozóját egészségügyi problémái miatt kórházba akarták szállítani, ezzel azonban ő nem értett egyet és fejszét ragadott.

Újabb elismerések a napelemes cserépnek
GazdaságCímlap
Újabb elismerésekben részesült a harsányi feltaláló, Tóth Miklós találmánya, a napelemes cserép az elmúlt félévben.

Online suli szertár
KultúraOktatás
Kétezer oktatási – kulturális tartalom várja az Egyszervolt Suli látogatóit. Az ingyenesen és szabadon elérhető, online tudásbázis iskolai felhasználását a Nemzeti Alaptanterv kompetencia területeihez igazodó tematikus keresőrendszer segíti.

GitáROCK a Szinva teraszon
KultúraCímlapProgramajánló
A 10. Kocsonyafesztiválon a Szinva terasz új látványossággal várja a fesztivál-látogatókat: 11 darab 2 méter magas műanyag gitárt állítanak ki! Innen indul országjáró útjára a gitáROCK! szabadtéri művészeti produkció.

Négy év után megnyílhat az új állatmenhely
KözéletHelyi hírekCímlap
A Miskolci Önkormányzat által felajánlott területen már negyedik éve folynak egy új állatsegítő menhely építési munkálatai. A közel 300, ápolásra szoruló és örökbefogadásra váró állat gondozása jelenleg katasztrofális és életveszélyes körülmények között zajlik.

DVTK: 100 év, 100 kép
KultúraProgramajánló
Századik születésnapját ünnepli az idén a DVTK futballcsapata. A Club Miskolc aktivistái és a Diósgyőr100 Egyesület volt és jelenlegi labdarúgói a Kocsonyafesztivál idejére egy olyan kiállítást rendeznek, amely fotókon keresztül dolgozza fel a DVTK klubjának 100 évét.

Nem érintett a nemzetvédelmi egyetem
KözéletBelföld
A Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya befolyással üzérkedés bűntette miatt indult eljárásban a keddi napon házkutatást tartott több helyen.

Emelkedés a tengerentúlon
Gazdaság
A múlt hét végi felfele rendeződés meghozta gyümölcsét az amerikai piacokon és szép kitöréssel kezdték a hetet a hétfői szünnap után. Bár gyakorlatilag semmilyen jelentősebb makrogazdasági hír nem látott tegnap napvilágot, azért találtak egy mutatót (Empire State Index), ami a vártat meghaladó…

Újabb magyar állampolgárt adott át Thaiföld
Bulvár
Nemzetközi elfogatóparancs alapján újabb magyar állampolgár átadására és hazahozatalára került sor Thaiföldről tegnap. Ez idén már a harmadik eset.

Gazdasági központ épül az üveggyár helyén - videóval!
GazdaságCímlap
Az üveggyár több mint százéves működés után, 1999. február 4-én megszüntette termelő tevékenységét. Sajószentpéteriek és környékbeliek ezreinek adott munkát évtizedeken keresztül a gyár több generáción át.