Ugrás a tartalomra

Jutalmazták a segítségnyújtást

Létrehozva
A miskolci Tisza Levente szociálpedagógus is kapott Jószolgálat-díjat a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítványtól. Tisza Levente munkájáról készült fotókat is kiállítottak a Városház tér 8. előtt.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Első vidéki állomására érkezett a Jószolgálat-díj 2018/19-es díjazottjait bemutató vándorkiállítása. A Városház téren elhelyezett szabadtéri tárlat szívfacsaró, helyenként pedig megrendítő életképeket jelenít meg a segítők áldozatos munkájáról és a rászorulók mindennapjairól. A megnyitón többek között az idei év jelölési időszakáról és Tisza Levente korábbi díjazott munkájáról is szó esett.

Kép

A miskolci polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatót Veres Pál is jelen volt. Mint mondta, kulcsszerepe van a közösségeknek. – Az önkéntes munka nagyon fontos, hiszen előreviszi társadalmunkat. A díj pedig segít abban, hogy olyanok is kedvet kapjanak ehhez a munkához, akikben ez még nem fogalmazódott meg – mondta a polgármester, majd megígérte, városvezetőként nagy hangsúlyt fog fektetni Miskolc szociális sebhelyeinek a gyógyítására, amiből Lyukó-völgy sem maradhat ki. A következő években pozitív változásokat szeretne előidézni ebben a térségben is, bár saját bevallása szerint ez csak kis lépésekben lesz megvalósítható. Ennek ellenére hisz az összefogásban, a közösség erejében és a régió erősítésében.

Kép

Gáspár Judit, a Jószolgálat-díj szóvivője beszédében elmondta, a díj elsődleges célja, hogy elismerje és társadalomérzékenyítő kampányával segítse a hivatásszerű és önkéntes szociális munka területén dolgozókat. Hangsúlyozta, külön öröm számára, hogy az idei évtől a kategóriák kibővültek a külhoni vándor-díjjal. Ennek köszönhetően a három fő kategórián kívül (hivatásszerűen végzett szociális munka, önkéntesen végzett szociális munka, életműdíj) már határon túlról is lehet jelölni segítőket, idén Kárpátaljáról várják a nevezéseket.

Kép

A díjat 2016-ban alapította a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány, három éve adják át tehát. Felajánlásából pénzjutalomban részesülnek: az életműdíjjal 1.000.000 forintos, a szervezeti kategóriák 2.000.000 forintos, míg az egyéni kategóriák díjaival és a külhoni vándor-díjjal fejenként 500.000 forintos elismerés jár.

Kép

Tisza Leventét élete egy sorsfordító pillanatában érte a küldetés, hogy hozzon létre Lyukón a semmiből egy közösségi ház köré szerveződő komplex teleprogramot, építse fel a stábot, és működtesse a rendszert. – Vannak gyerekfoglalkozásaink, minibölcsődénk, de szülőkkel együtt járnak ide a legkisebbek. Van tanodánk, ahol a nagyobbak tanulhatnak, önkéntes csapatunk, nyugdíjas klubunk és főzőklubunk is. Ezeken túl pedig működtetünk egy fürdőt és egy mosodát is, mert sok házba nincs bevezetve a víz – sorolta a Máltai Szeretetszolgálat díjazott programvezetője, aki szerint ez a díj nem az ő érdeme, hanem minden munkatársáé is.

A díjazottakat bemutató kiállítás december 3-áig látogatható a Városház tér 8. szám előtt.

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.