Ugrás a tartalomra

Kitüntetéseket adtak át az egyetemen

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 10. kedd 10:15
A Miskolci Egyetem legkiválóbb oktatói, kutatói, dolgozói és támogatói vehettek át elismeréseket az intézmény ünnepi szenátusülésén. Több mint hetvenen érdemeltek kitüntetést. Ők munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a Miskolci Egyetem a régió legnagyobb campusává nőtte ki magát.
Fotó: Végh Csaba

Ünnepi szenátusülést tartottak a Miskolci Egyetemen, ahol a campus oktatói, kutatói, dolgozói és az intézményt támogató cégek képviselői vehettek át elismeréseket. Pro Universitate díjat kapott többek között Peja Márta is. Nevéhez fűződik Miskolcon az egészségügy felsőfokú oktatásának megszervezése. – Nagyon nagy örömül szolgál számomra is, és nyilvánvalóan annak a közösségnek is, amivel együtt dolgoztam és aminek tagjaival együtt hoztuk létre az Egészségügyi Kart a Miskolci Egyetemen huszonöt évvel ezelőtt – mondta a tanár.

Páczelt István professzort a Gépészmérnöki és Informatikai Kar javaslatára az egyetem tiszteletbeli doktorává avatták. – Először a gépészmérnöki kar diákja voltam. Aztán az oktatóbázis minden fokát bejárva oktató, olykor fontos feladatokkal is megbízott vezető, jelenleg emeritus professzor – mondta el a kitüntetett.

A Miskolci Egyetemen évek óta hagyomány, hogy jutalmazzák a legnagyobb eredményeket elért kollégákat. Torma András rektor beszélt arról, hogy rendelkeznek olyan szabályzattal, amiben az egyetemi vezetés széles lehetőséget biztosít, tizenegyféle kitüntetést, amit a dolgozók vehetnek át erkölcsi elismerésként.

Az ünnepségen az egyetemet támogató cégek is díjat vehettek át. Több mint hetven kitüntetést osztottak ki.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!