Ugrás a tartalomra

Kreatív ötletek a működéshez a szimfonikusoknál is

Répássy Olivía
Utoljára módosítva
2020. november 23. hétfő 11:20
Idén felfelé ívelt a Miskolci Szimfonikus Zenekar hallgatottsága, majd a koronavírus-járvány átírta további terveiket. A nehézségek ellenére is érzik a közönség szeretetét és igényét színvonalas előadásaikra, amiket az adventi készülődésben is szeretnének elérhetővé tenni. Bíznak abban, hogy az évad hamarosan normális kerékvágásban folytatódhat.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar több mint nyolcvan hangversenyt adott az ötvenhetedik évadban, az előadásokra pedig minden eddiginél többen váltottak jegyet. Januárban öt újévi hangversenyt is tartottak, rendre telt házzal: négyet a Miskolci Nemzeti Színházban, egyet pedig Emődön – számolt be Szászné Pónuzs Krisztina, az együttes ügyvezetője. – Akkor még senki nem számított arra, hogy nehézségekbe fogunk ütközni az év folyamán. Márciusig nagyon szépen teltek napjaink, kiváló hangversenyeink voltak. Aztán jött a bezárás, a karantén, majd a kreatív ötletek felsorakoztatása.
- Egy komolyzenei nagy együttesnek a működése a személyes találkozáson alapul. Meg kellett találni azokat a lehetőségeket, amelyek által kapcsolatban maradhatunk egymással és a közönséggel. Nem volt egyszerű feladat, de úgy gondolom, sikerült kiaknáznunk az online teret. Igyekeztünk a kottákat eljuttatni a kollégákhoz, a művészeti vezetőnkkel online konzultációkat tartottunk, egyeztettünk a zenekarral, szólamonkét pedig szintén online folyt a műhelymunka - fogalmazott Szászné Pónuzs Krisztina.
Május elején a zenekar különböző kamaraegyüttesei tarthattak térzenei koncerteket a város több pontján a közösség hete és a városünnep keretében. - Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, a közönség is igényelt már minket, meglepően nagy létszámban jelentek meg. Zenészeinknek ez egy visszaigazolás volt, hogy van igény rájuk, a munkájukra, a zenéjükre. Így tudtuk újra ápolni személyes kapcsolatunkat a hallgatóságunkkal - idézte fel az ügyvezető.
Június végén tért vissza a zenekar a színpadra a Promenád koncerten, amire kevesebb mint egy hét alatt eladták az összes jegyet. A közönség részéről számost pozitív visszajelzés érkezett: üdítő élményként élték meg, hogy nemcsak nagyzenekari hangzásban gondolkoztak a szimfonikusok, hanem a különböző szólamok is megnyilvánultak külön-külön. Erre mindenféleképpen kuriózumként tekintett a közönség.
- Az új évadunk már augusztus közepe előtt elindult. Az előző szezonból csak három koncertet kellett pótolnunk. Emődön, Boldogkőváralján, Edelényben, valamint Miskolcon tartottunk még szabadtéri koncerteket és az Aperitifet, ami már hagyomány a Szinva teraszon. Töretlen lelkesedéssel hallgattak meg minket - folytatta az év értékélését Szászné Pónuzs Krisztina. - Jelen rendelkezések is három koncertet érintenek a programunkból, ezeket valószínűleg tavasszal fogjuk tudni pótolni. Most sajnos állandó hangversenyhelyszínünkön, a Művészetek Házában nem zenélhetünk, mert mint közművelődési intézményt bezárták. Ezért azt gondoltuk, hogy kisebb létszámmal adunk több karácsonyi hangversenyt, ami szintén hagyomány nálunk. Az adventi hétvégékre szeretnénk tévéfelvételeket készíttetni, amiket vagy a székházunkban, vagy hívők nélkül, üres templomokban venne fel a Miskolc TV.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!