Pécsi Norbert Sándor azt mondta: a két település közti út szombat délután 14 órától járható. Hozzátette: a Sajó magas vízállása miatt korábban lezárt sajógalgóci bekötőutat is megnyitották már a közlekedők előtt. Tájékoztatása szerint a Hernád áradása miatt továbbra is le van zárva a Kiskinizs és Hernádkércs közötti összekötőút, Kiskinizst a folyó elzárta a külvilágtól. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a két település közti útnak már csak mintegy kétszáz méteres szakasza van víz alatt, azon senki se próbáljon meg autóval áthajtani, mert balesetveszélyes. A térségben Hernádszentandrás Pere felől továbbra sem megközelíthető - tette hozzá. Emellett érvényben van a Novajidrány és a Vizsoly közötti útzár is, itt Encs vagy Gönc felé kerülhetnek az autósok.
Szombat kora reggel óta Sajólád és Bőcs között is lezárták az összekötő utat, illetve Halmaj és Abaújszántó közt sem közlekedhetnek az autósok. Utóbbi települések Szikszón, Ongán és Megyaszón keresztül érhetők el. A Sajó áradása miatt továbbra is le van zárva a Putnokról Sajóvelezdre vezető út egy szakasza, valamint nem járható a 26-os főútról a Sajókazára vezető összekötő út sem, ott Múcsony felé kell kerülniük a közlekedőknek. Ugyancsak le van zárva a Muhi és Köröm közötti út, és az áradás miatt a komp sem közlekedik a két település közt - mondta Pécsi Norbert Sándor.
Megnyitották a Hernádszentandrás és Ináncs közti utat
Létrehozva
Megnyitották szombat délután a Hernádszentandrás és Ináncs közti utat, így Hernádszentandrás már nincs elzárva a külvilágtól - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője szombaton.
Ez is érdekelhet
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Hídfelújítás miatt teljes útzár egy borsodi úton
Várhatóan április 30-ig teljes útzár lesz érvényben az adott útszakaszon.
Kincsvadászat indul Borsodban: több mint ezer termék fillérekért a NAV online árverésén
Igazi tavaszi meglepetéssel rukkolt elő a Nemzeti Adó- és Vámhivatal: egy teljes áruház készlete kerül kalapács alá az online árverési felületén, és úgy tűnik, a kínálat láttán sokakban felébredhet a vadászszenvedély.
Tragédia: ketten vesztették életüket egy égő házban Borsodban
Ketten meghaltak, miután kigyulladt szerda hajnalban egy ikerház egyik fele Sajókazán, a Május 1. utcában - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel.