Ugrás a tartalomra

Többfunkciós közösségi tér épülhet a hajdani tiszti kaszinó helyén

Létrehozva
A létesítmény tervei a remények szerint jövőre készülhetnek el, a cserkészszövetség ezt követően pályázna a megvalósításhoz szükséges forrásra.
Kép

Korszerű, többfunkciós központ épülhet az Uitz Béla-Csengey Gusztáv utcák sarkán, az egykori Honvéd Tiszti Kaszinó épületegyüttesének helyén. A tervezési szakasz érdekességeiről, a részletekről a tulajdonos Magyar Cserkészszövetség képviselői számoltak be a helyszínen.

A kormány még 2012-ben kötött stratégiai megállapodást a szervezettel, ezt követően kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumától mintegy 444 millió forintot arra, hogy megteremtsék a megfelelő hátteret és infrastruktúrát a mozgalom működéséhez.

A miskolci mellett Kecskeméten egy, az ittenihez hasonló volumenű beruházásról beszélhetünk, Nagykovácsiban pedig egy még ezeknél is komolyabb fejlesztésről – mondta a helyszínen Szórád Előd, a cserkészszövetség Lechner Ödön Ingatlanfejlesztési projektjének vezetője.

Hozzátette, a miskolci projekt jelenleg a tervezés fázisában van, az engedélyes kiviteli tervek 2021 közepére készülhetnek el, ezt követően nyílik majd módjuk pályázni a beruházáshoz szükséges forrásra.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Társadalmi szerepvállalás

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a Magyar Cserkészszövetség 2015-ben kötötte meg Miskolc városával azt a megállapodást, amelynek értelmében ötéves részletre megvásárolja az egykori tiszti kaszinó épületét.

Az ingatlanvásárlás előzményéhez tartozik, hogy az 1948-ban megszüntetett szövetségnek akkor a mai értéken számolva körülbelül 120 milliárd forint értékű ingatlanvagyona volt, amit akkor elkoboztak. Az 1989-es újjáalakulástól mi nem rendelkeztünk saját tulajdonú ingatlannal, a miskolci volt az első épület, amit megvásároltunk, noha az ország legnagyobb önkéntes ifjúsági szervezeteként napjainkban már tizenháromezer tagot számlálunk. Éppen ezért elérkezettnek láttuk az időt, hogy megmutassuk társadalmi szerepvállalásunkat és létrehozzunk komplex szolgáltatást nyújtó központokat – ezt már a cserkészszövetség szakmai munkatársa, a Miskolc II. számú cserkészkerület elnöke mondta. Jernei Péter emlékeztetett, három éve felmerült az is, hogy az önkormányzattal együttműködve civil központot hozzanak létre, de mire az erre felhasználható CLLD támogatás lehívható lett volna, az építkezés költsége négyszeresére nőtt. „Ezért az a megállapodás született, hogy Miskolc ezt a forrást más épület felújítására használja majd, viszont az önkormányzattal továbbra is szorosan együttműködünk.”

Már nem menthető

Az épület állaga viszont tovább romlott – folytatta Jernei Péter –, ráadásul a tervezés közben az is nyilvánvalóvá vált, hogy többek között a jogszabályok által előírt parkolók biztosítása, valamint tűzvédelmi, energetikai és egyéb szakmai elvárásoknak való megfelelés miatt az épületegyüttest jelenlegi formájában már nem lehet megmenteni, bontani kell.

Kép
A jelenlegi állapotokat mutatja Jernei Péter - Fotó: Juhász Ákos

– Viszont ha már erre kényszerülünk, a tervezésnél arra is figyeltünk, hogy az új épülettel ne csak a funkciókat tekintve, de városképileg is adjunk valamit Miskolcnak: a Csengey utca felőli oldalon visszaköszönnek majd az öt szám alatti, értékesebb építészeti megoldásokat tartalmazó épület homlokzati elemei, az Uitz Béla utca felé néző tűzfalat pedig eltüntetjük, és végre harminc-negyven év után egy, a többi épülettel harmonizáló homlokzatot kap az épület – mondta Jernei Péter.

A majdan létrejövő épületről részleteiben Klósz Gábor építési tanácsadó beszélt. Mint megtudtuk, a szövetség egy közel háromezer négyzetméteres, összesen négyszintes épületben gondolkodik, melyben az egyik szint az új mélygarázs lesz. Felette pedig a földszint mellett még két emelettel számolnak. Mindehhez jönne egy zöldfelület, egy udvar is (ez egyébként most is van), ami az utcáról közvetlenül is megközelíthető lenne.

Kép

Az új épületnek önfenntartónak kell majd lennie, ezért a közösségi funkciók mellett megjelennek majd üzleti alapon működő szolgáltatások is benne – tette hozzá a tanácsadó.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Soho szezonzáró buli. Fotó: Osztie Tibor
Az utolsó nagy buli a Belvárosi Fröccsteraszon
MiskolcKultúraÉletmódGasztroSzabadidőBulvár
Brutál BBQ húsokkal, forralt borral és szuper zenével várták az érdeklődőket péntek este a Belvárosi Fröccsteraszon.
Képgaléria
Művészet és mitológia. Fotó: Osztie Tibor
Mítoszok a vásznon és azon túl
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
A Herman Ottó Múzeumban folytatódott a Művészet és mitológia című rendezvénysorozat, amely ezúttal a görög-latin mitológia vallási hagyományain és azok művészeti megjelenésén vezette végig az érdeklődőket.
Képgaléria
Éjszakai fürdőzés az Ellipsumban
Halloween-i hangulat a habok között
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Gyertyafény, füst és boszorkánykonyhát idéző dekoráció teremtett különleges hangulatot az Ellipsumban péntek este. A halloweeni éjszakai fürdőzésen a látogatók zenével, fényekkel és őszi varázslattal fűszerezett élményfürdőzésben kapcsolódhattak ki.
Taxisblokád Miskolc
Taxisblokád Miskolcon: 35 éve megbénult a város
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Taxisblokád Miskolcon. Szóltak a hírek 1990. október 25-27-én. Három napig bénították a forgalmat a városban az autósok.