Ugrás a tartalomra

Újra kivilágították az Avasi kilátót

Létrehozva
Ezúttal kék színben pompázott az Avasi kilátó november 20-án, a Gyermekjogi Egyezmény évfordulóján.
Kép
fotó: Juhász Ákos

Az UNICEF felhívására november 20-án a gyermekjogokat ünnepeljük az egész világon. 1989-ben ugyanis ezen a napon lépett életbe a Gyermekjogi Egyezmény, amelyet Magyarország az elsők között ratifikált. Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét.

Kép

Az UNICEF színe a kék, így a gyermekjogokra emlékeztetve az elmúlt esztendőkben a fél világ kékbe borult november 20-án a sydney-i Operaháztól, az isztambuli Boszporusz-hídon át a New Yorki Empire State Buildingig. Idehaza kék díszkivilágítást kapott a Lánchíd, a Műcsarnok, a Magyar Tudományos Akadémia homlokzata és számos vidéki helyszín is.

Az UNICEF felkérésére Miskolc az idén csatlakozott a kezdeményezéshez, így péntek este sötétedéskor kéken világított az Avasi kilátó.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.