Ugrás a tartalomra

Vízbe fulladástól mentettek meg egy embert a miskolci rendészek

Létrehozva
Csak a szerencsének és a rendészeknek köszönheti az életét az a középkorú hajléktalan férfi, aki majdnem belefulladt a szökőkútba néhány hete a Centrumnál. A rendészek éppen arra járőröztek, rajtuk kívül senki nem segített a fuldokló férfinak.

Ha a rendészek nem emelik ki azonnal a férfit, akkor biztosan megfulladt volna. A baleset néhány hete, hétfőn reggel fél 7-kor történt. A térfigyelő kamera képein is jól látszik, hogy sokan igyekeztek munkába, várták a villamost. Sőt a férfi vízbe borulásakor még ült is valaki mellette – ennek ellenére a rendészek megérkezéséig senki nem segített neki.

Fodor Péter közterület-felügyelő is elmondta, ugyanúgy zajlott az élet a villamosmegállóban, mint bármikor máskor; mindenki nyugodtan várta a következő járatot. – Egyedül egy járókelő szólt oda nekünk a zebra környékén, hogy nézzük már meg, mi lehet azzal az emberrel ott a szökőkútnál – idézte fel az esetet.

Munkatársa azonnal értesítette a mentőket, akik hamar a helyszínre érkeztek és elszállították a férfit. Úgy tudjuk, néhány nap múlva kiengedték a kórházból.

Kép
Kép a kamerafelvételből

A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai gyakran találkoznak olyan esetekkel, amikor szükség van a segítségükre. Kovács László Csaba igazgató rámutatott: a segítő tevékenység ma már a munkájuk részét képezi – mutatott rá –, „kimutathatóvá vált, hogy heti szinten több alkalommal segítségre szoruló embernek nyújtanak segítséget munkatársaink”.

Hozzátette, járőrözés szempontjából a belváros kiemelt területnek számít, a Széchenyi utcán reggeltől estig két rendészpár teljesít szolgálatot. A hétvége felé pedig éjszaka akár nyolcan is kint vannak az utcákon.

Ez is érdekelhet

DAM légifotó. Fotó: Horváth Csongor
A DAM területének rendezése, fejlesztése minden miskolci közös ügye
MiskolcGazdaság
A miskolciak körében érthető módon nagy érdeklődésre tart számot az egykor szebb napokat látott Diósgyőri Acélművek (DAM) sorsa. Dr. Rakaczki Zoltánnal, a terület fejlesztéséért felelős polgármesteri biztossal - több oldalról megközelítve - beszélgettünk el erről a témáról.
Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Ezt nem lehet kihagyni: családi nap és élőzenés borozás az avasi Fenyőkertben
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Egy természetközeli családi napra várnak mindenkit az Avason, a Dr. Adorján Imre Fenyőkertbe szombaton.
Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.