Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 3721 - 3740 | ÖSSZESEN: 42819 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Az MTI híre szerint egy biztosítóberendezés adta meg magát, emiatt kevesebb vágányon közlekedhetnek a vonatok. Késésekre kell készülni.
Cikk
Vízvezeték-rekonstrukció illetve csatornázás miatt „jönnek mennek” a buszvárók.
Cikk
A vádlott egy az udvarára berúgott labda miatt próbált megijeszteni egy gyereket és annak családját.
Cikk
Miskolc belvárosa újra reflektorfénybe kerülhet: a város ikonikus sétálóutcáján, a Széchenyi utcán most két különleges, múltat idéző épület, a Márkus-palota és a Rosenwasser Fried-palota egyben eladó.
Cikk
Folyamatos terhelés alatt állnak a Macik.
Cikk
A koncerthez ezúttal tánc is társul november 9-én a Zenepalota nagytermében.
Cikk
A 24. Miskolci Barátság Maraton Nemzetközi Futófesztivált vasárnap rendezték meg. A versenyen négy egyéni és egy váltó számban, valamint a gyermekfutamokon összesen 680 sportembert fogadhattak a célban a szervezők.
Cikk
Nagyszerűen foglalkoztatja a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség a miskolci FIBA-jelvényes játékvezetőt.
Cikk
Hétfőn délelőtt tartotta ünnepi közgyűlését Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából.
Cikk
Jótékonysági koncertet szerveznek a Miskolcon nyíló Babaház javára.
Cikk
A DVTK-Miskolci Sportiskola birkózó szakosztálya, valamint a DVTK-Bekecs tagjai Budapesten versenyeztek.
Cikk
A mindenszentek és a halottak napja előtt a temetők rendbe tételére különösen nagy hangsúlyt fektet a Miskolci Városgazda a nagytakarítási program keretében.
Cikk
Az őszi szünet és az október 23-i ünnep remek alkalom arra, hogy kimozduljunk a természetbe.
Cikk
A tiszaújvárosi triatlonos, Lehmann Csongor a világbajnoki széria-versenysorozat ausztráliai döntőjében a 10. helyen érkezett célba.
Cikk
Gyanús jövés-menésre lettek figyelmesek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy Heves vármegyei szeszfőzdénél, ami a nyilvántartások szerint elvileg, felújítás miatt zárva tartott.
Cikk
Az Európai Egyetemi Sportszövetség tisztújító közgyűlésén újabb négy évre bizalmat szavaztak a miskolci Rakaczki Zoltánnak, a a MEAFC elnökének, egyben a TFSE ügyvezetőjének, aki továbbra is a szervezet végrehajtó bizottságában képviseli a magyar egyetemi sportot.
Cikk
Rendkívüli hőmérsékleteket mértek a hétvégén a Bükkben. A hideg kiráz.
Cikk
Súlyos testi sértés vétsége miatt emeltek vádat egy férfi ellen, akinek gondatlan magatartása következtében az ingatlana udvaráról kiszökött kutya az utcán gyalogosan közlekedő férfira rátámadt és többször megharapta.
Cikk
A Miskolci Városgazda hétfő reggeli tájékoztatása szerint az alábbi helyeken találkozhatunk útjavításokkal, felbontásokkal vagy terelésekkel.