Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 901 - 920 | ÖSSZESEN: 36070 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Zárótanulmányúton vettek részt az Északerdőnél a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának ötödéves hallgatói, a dunántúli delegációval csaknem ötvenen érkeztek.
Cikk
A Taksony utcába vonultak a vármegyeszékhely tűzoltói szombat reggel.
Cikk
Szombaton kezdetben derültebb lesz az ég, majd északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, Miskolcon délután némi eső is várható.
Cikk
A jövő héten lesz a temetése a tragikus hirtelenséggel elhunyt korábbi középpályásnak.
Cikk
Jurek Gábor – sérülése után – öt meccses kihagyást követően tért vissza a DVTK-ba.
Cikk
A duót hosszú kilométereken át üldöztek a pénzügyőrök.
Cikk
A férfi egy idős hölgy pénzét szerette volna magát rendőrnek kiadva megszerezni, azzal azonban nem számolt, hogy a néni okosabb, mint ő.
Cikk
Harmadszor találkoztak a miskolci bölcsődékből nyugdíjba vonult dolgozók pénteken az avasi Napraforgó Bölcsődében, hogy együtt töltsenek egy vidám délutánt egykori kollégáikkal.
Cikk
Sport, példamutatás, rugalmasság, maximalizmus és csapatépítés – a Miskolc város pedagógiai díjával kitüntetett Bártfai Krisztián Ervin mindezek összhangját vallja és adja át a digitális kor felnövekvő generációinak.
Cikk
Vezetéstechnikai tréninget tartott pénteken a rendőrség a környékbeli motorosoknak.
Cikk
Történetünk főszereplője egyébként már részegen érkezett a rendőrségre is, ahová egy korábbi verekedés miatt „invitálták” meg a kékruhások.
Cikk
Amikor telefonon közölték Tóth Judittal, hogy ő kapja ebben az évben a Benkő Sámuel szociális díjat, azt hitte, téves számot hívtak.
Cikk
Az “Állj” leginkább egy hard rock, már-már progresszív metál dal.
Cikk
A buszok és a villamosok gyakrabban járnak holnap és a szombaton megszokottnál tovább lesznek nyitva a jegy- és bérletpénztárak is.
Cikk
Bár az idei évad még további koncerteket tartogat, már pénteken bemutatta a 2025/26-os szezon bérleteit a Miskolci Szimfonikus Zenekar.
Cikk
A nap 24 órájában rendelkezésre áll a „Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálatért” Alapítvány harmincöt önkéntes telefonos ügyelője, hogy akár életeket mentsenek segítő beszélgetéseikkel.
Cikk
A Mercedes-Benz Miskolc a kezdetektől fogva segíti a rászorulókat, több mint tíz szervezetet támogattak az elmúlt években, tehetséggondozó programot indítottak, és a DVTK-val kötött megállapodásnak köszönhetően a fiatalok jövőjéért is sokat tesznek.
Cikk
Miskolc város sportjáért díjban részesült a DVTK muaythai szakosztályának vezetője, egyben a muaythai-válogatott szövetségi kapitánya.
Cikk
Megszámlálhatatlan győzelem és dobogós helyezés területi, országos és magyar bajnokságokon – a Miskolcz-Revital táncosai egyre gyakrabban lépnek edzőik, az ötszörös profi magyar bajnok és többszörös világbajnoki középdöntős Süttő Roland–Süttő-Tombácz Anikó páros nyomdokaiba.
Cikk
Kiváló sporteredményeinek köszönhetően sorozatban másodszor is Sáfrány Péter lett az év férfi sportolója Miskolcon. A Miskolci Vasutas Sport Club cselgáncsozója előre tekint: kijutna, sőt dobogóra állna Los Angelesben.