Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 1001 - 1020 | ÖSSZESEN: 42309 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Tovább javult a diákok edzettségi állapota, de még mindig nem éri el a pandémia előtti szintet.
Cikk
A nemzetközi elismerést ünnepélyes díjátadón köszönték meg azoknak, akik évről évre mesévé varázsolják a szerelvényt.
Cikk
„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak. 5,16) – hangzott el az Ima a békéért című hagyományosan megrendezett ökumenikus ifjúsági imaalkalmon a Lévayban.
Cikk
Jelentős kormányzati támogatáshoz jut Miskolc: összesen 6 milliárd forintot kap a város annak érdekében, hogy tovább növelje tulajdonrészét az egykori DAM (Diósgyőri Acélművek) területén. A döntés a Magyar Közlönyben is megjelent, erről Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere számolt be.
Cikk
Mérföldkőhöz érkezett a hazai közlekedésbiztonság és a versenysport szabályozása. A kedden társadalmi vitára bocsátott KRESZ-módosítási tervezet – a Magyar Kerékpársport Szövetség (MKSZ) szakmai javaslataival összhangban – bevezetheti a „sportkerékpáros” jogi fogalmát.
Cikk
Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki még 2024. június elején egy miskolci áruház parkolójában nekihajtott a sértett autójának, majd kalapáccsal többször fejen ütötte.
Cikk
Az új mobilalkalmazás teljesen új szintre emeli a tudatos vezetést. A Drivello a legmodernebb technológiát használja, hogy a sofőrök valós idejű visszajelzést kapjanak vezetési stílusukról – és a jó teljesítményt akár pénzügyi előnyökre is válthassák.
Cikk
Nagy változások jönnek a KRESZ-ben, kerékpáros és más szervezetek történelmi áttörésről beszélnek.
Cikk
Gárdonyi Gézáról beszélgetett Keller Péter, az Egri csillagok megalkotójának dédunokája és dr. Cs. Varga István irodalomtörténész.
Cikk
Három érkező után egy távozót is bejelentettek a DVTK-nál. Elton Acolatse az FTC-hez igazol a DVTK csapatától.
Cikk
Floorball diákolimpia, országos döntő, Eger.
Cikk
A belügyminiszter március 14. határnappal jogutód nélkül megszünteti a - 12 éves kortól - letartóztatásba helyezett fiatalkorú fiúkat őrző Budapesti Javítóintézetet, a fiatalkorúak más javítóintézetekbe történő átszállítása kedden befejeződik - közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI-vel.
Cikk
A 2026-os választás azon dől majd el, hogy a Fidesz-KDNP-hez tartozó önkormányzati vezetők, önkormányzati képviselők, a kormányoldal közösségének hivatásos szakemberei, politikusai, vezetői hajlandóak-e beleállni ebbe a küzdelembe - hangsúlyozta Orbán Viktor pártelnök, miniszterelnök a Fidesz által szervezett országos önkormányzati fórumon hétfőn Budapesten.
Cikk
Folytatódik a fagyos idő, kedd hajnalra, reggelre többfelé képződhet pára, köd, illetve zúzmarás köd a térségben, néhol ónos szitálás, illetve gyenge hószállingózás is kialakulhat.
Cikk
A Városgazda kedd reggeli tájékoztatása szerint az alábbi helyeken lesznek ma útfelbontással, tereléssel járó munkálatok.
Cikk
Több különleges, vonuló vízimadár a miskolctapolcai Csónakázó-tónál talál menedéket és élelmet télen.
Cikk
A megtérésre, a jó tettekre, a Krisztus melletti elköteleződésre határidőket szab számunkra az élet és a történelem, ezért meg kell ragadnunk a lehetőségeket - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ökumenikus imahét országos megnyitóján.
Cikk
Különleges jubileumot ünnepeltek Miskolcon: kilencvenedik születésnapján köszöntötték Béres Gyuláné Rozi nénit, aki életének jelentős részét a városban töltötte.
Cikk
Idén a miskolci önkormányzat volt a házigazdája annak az újévköszöntő rendezvénynek hétfőn, melyen a vármegye meghatározó politikai, gazdasági, egyházi és oktatási szereplő voltak jelen.
Cikk
Az ágy alatt találták meg a rendőrök azt a férfit, aki betört egy ózdi házba. A besurranó még további, és hasonló módon elkövetett bűncselekmények elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.