Miskolc új, különleges színfolttal gazdagodik: hamarosan megnyílik a Senpai Ramen, amely nem csupán étteremként, hanem az anime, a japán és a keleti kultúra, valamint a közösségi élet egyik új miskolci találkozóhelyeként szeretne működni.
Az egész Magyarországon unikálisnak számító japán étterem és közösségi tér augusztus 15-én, szombaton, 10:30-kor nyit meg a Széchenyi István utca 33. szám alatt (bejárat a Lipóti pékség mellett a Kazinczy utcáról), amit csütörtök délután sajtótájékoztatón harangoztak be. A sajtó képviselői az étterem nevébe foglalt tradicionális japán tésztalevest, ramen-t, valamint sushit is kóstolhattak a helyszínen. Mint megtudtuk, a senpai pedig mestert jelent.
A kezdeményezés célja egy olyan nyitott közösségi tér létrehozása, ahol az étkezés mellett manga-, anime- és egyéb keleti kultúrával kapcsolatos programok, klubtalálkozók, közösségi események is helyet kaphatnak, akár heti rendszerességgel. Az érdeklődés már a nyitás előtt megmutatkozott: több közösség jelezte, hogy szívesen tartaná rendezvényeit az étteremben. Többek között a Miskolc-CON cosplayer közössége, helyi társasjáték-, szerepjáték-, és anime klubok is terveznek már programokat a Senpai Ramenben.
Eredeti ázsiai alapanyagokkal
– Éttermünkbe és közösségi terünkbe mindazokat várjuk, akik szeretik a japán kultúrát. Az ötletet onnan merítettük, hogy magam is a Dragon Ballon nőttem fel és rajongok az animekért. Igyekszünk hűen átadni a japán ízvilágot és olyan ázsiai alapanyagokkal dolgozunk, ami még Miskolcon kuriózumnak számít – hívta fel a figyelmet Hegedűs Barnabás, a Senpai Ramen üzletvezetője, aki hosszú évekig dolgozott külföldön. – Munkatársi közösségünkkel mindent jól össze tudunk hangolni. Kiváló szakácsokkal és sok pultossal dolgozunk együtt. Az ételeket pedig már két-három hetente tesztelgetjük – fűzte hozzá.
Elmondta, az étterem szombaton fél 11-kor nyitja meg a kapuit, aztán ünnepi köszöntővel, 11 órától pedig K-pop (koreai) táncos bemutatóval fogadják a vendégeket. Közben már elkezdik felvenni a jókora adag ételrendeléseket és a Miskolci Anima & Geek (MAG) közösség beöltözött cosplayer tagjaival is lehet majd fotózkodni.
– A férjemmel együtt nyitjuk az éttermet. Rengeteg munkát fektettünk bele, szívünket-lelkünket beletettük, hogy ide bárki betérhessen. Szeretnénk őket egy nagy családként befogadni. Örülünk, hogyha minél többen jönnek el a megnyitó rendezvényre is – hangsúlyozta Hegedűsné Domonkos Annamária, a Senpai Ramen étterem cégtulajdonosa, aki szakmája szerint szakács.
A cosplayerek már bejelentkeztek
– A Miskolcon működő, japán kultúrát ápoló és más szabadidős közösségeknek is lehetőségük nyílik itt, hogy használják a belső közösségi tereket. A hátsó szoba erre kifejezetten alkalmas – osztotta meg Lichtenstein Raymond, az I. MiskolCON Képregény- és figurafesztivál & Geek találkozó szervezője. – A csodás cosplayerek, akik itt vannak, sem biodíszletek, hanem egy olyan közösségnek a tagjai, akik már be is jelentkeztek ide, hogy programokat szervezzenek a Senpai Ramenben. Számukra ez már több, mint hobbi, hanem életforma és eddig csak underground módon szerveződtek a közösségeik Miskolcon – fejtette ki.
Ezt követően az egyik cosplayer be is mutatkozott.
– A MAG alapítója vagyok, ami a Miskolci Anime & Geek közösség. Azért hoztam létre, mert fiatalabb koromban még léteztek ilyen társaságok, ahol jó érzés volt önmagunkat adni és beszélni azokról a sorozatokról, rajzfilmekről és videójátékokról, amiket szerettünk. Ezt szeretném továbbadni a mostani, fiatalabb generációnak is. Mi szervezők szeretnénk találkozni itt a Senpai Ramenben is – számolt be Avery cosplayer.