Ugrás a tartalomra

Erdei fejlesztések indulnak 3,5 milliárd forintból

Létrehozva
Hét sikeres uniós pályázat 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásából a természetjárás feltételeit javító erdei fejlesztések indulnak 2020 szeptember végéig az ország számos körzetében – jelentette be a beruházást koordináló Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) szakmai vezetője sajtótájékoztatón kedden Budapest

Németh Csaba közölte: a támogatások kizárólagos kedvezményezettje a 140 éves szövetség, amely mindenütt a területileg illetékes 12 erdőgazdasággal konzorciumi partnerként együttműködve hajtja végre a fejlesztéseket a környezettudatossági, az erdészeti és a turisztikai szempontokat egyaránt előtérbe állítva.

A fejlesztések az Országos Kéktúra útvonalán lévő, 217 helyszínen 354 elemet tartalmaznak. A beruházások a Pilisben és a Börzsöny területén, a Sopron-Fertő kiemelt térségben, a Bakony és a Balaton területén egészen Somogyig, Galyatetőn, Lillafüreden, illetve a Zempléni-hegységben valósulnak meg – sorolta. A munkálatok a támogatási szerződések aláírását követően ezekben a hetekben indulhatnak.
 

Ez is érdekelhet

Mohos-töbör
A fagyzónák bükki otthonában bőven fagypont alatti hőmérsékletet mértek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az eddig mért leghidegebb hőmérsékletet azonban még csak megközelítettük.
Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.