A tiszta és rendezett Lillafüred közös szívügye az érintett szervezeteknek, a TeSzedd akció pedig kiváló lehetőség, hogy felhívják a vendégek figyelmét is a környezetünk tisztaságának megóvására. Az országos szemétszedési akcióban március 21-én, csütörtökön a szomolyai kaptárköveknél szervezett szemétszedési akciót a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
Közös szemétszedés a tiszta Lillafüredért
Létrehozva
A TeSzedd országos szemétszedési akció keretében március 22-én együtt varázsolták tisztává Felsőhámort és a Szeleta-barlanghoz vivő tanösvényt a Bükki Nemzeti Park igazgatóság kezdeményezésére a BNPI, a lillafüredi Libegő és a Palotaszálló, valamint a miskolci polgármesteri hivatal önkéntesei.
Ez is érdekelhet
Ongán fotózott hattyúval került be a legjobbak közé a Miskolci Fotóklub tagja
Urbán Helgának ez már nem az első elismerése.
A fagyzónák bükki otthonában bőven fagypont alatti hőmérsékletet mértek
Az eddig mért leghidegebb hőmérsékletet azonban még csak megközelítettük.
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.