Ugrás a tartalomra

Minden eddiginél nagyobb területen lépnek fel a szúnyogok ellen

Létrehozva
Az országos szúnyoginvázió miatt folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Április 30-a óta 570 település belterületén, több mint 250 ezer hektáron léptek fel a szakemberek a vérszívók ellen. A szúnyograjzás miatt a következő hetekben több településen és nagyobb területen lesz szúnyoggyérítés, mint eddig.
Kép

Mint arról már korában beszámoltunk, pluszpénzt biztosít a kormány a szúnyogirtásra – jelentette be Gulyás Gergely miniszter júniusban a Kormányinfón. Hozzátette, hogy nincs felső korlát, annyit költenek irtásra, amennyit megkövetel a jelenlegi invázió. A hűvös és csapadékos május, az árhullámok, valamint a zivatarokkal tarkított forró június mind-mind kedvező a szúnyogok számára. Országos lesz az irtás, de elsőbbséget élveznek a turisztikailag kiemelt helyek.

Országszerte rovarszakértők vizsgálják, hogy hol a legtöbb a szúnyog. A katasztrófavédelem által irányított szúnyoggyérítés azokon a településeken történik meg, ahol a legnagyobb a szúnyogártalom.

A Tiszán a hét végén megkezdődött a tiszavirágzás, amelyet figyelemmel kísérnek a szakemberek. A kérészek rajzása által érintett területen csak akkor kezdődik meg a permetezés, amikor ez már nem veszélyezteti a védett rovarokat. A viharos, esős időjárás miatt több településen is elmaradt a múlt héten a permetezés. Továbbra is számolni kell azzal, hogy esős, szeles időjárás esetén a kezeléseket elhalasztják. Ilyenkor a kijelölt pótnapok valamelyikén kerülhet sor a permetezésre, ez jellemzően az eredeti időpontot követő első vagy második nap, az időjárás függvényében.

A katasztrófavédelem által végzett szúnyogirtást az önkormányzatok kiegészíthetik, saját költségük terhére a települések is végeztethetnek szúnyoggyérítést.

 

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.