Ugrás a tartalomra

Meghaladta az ezret a pályázók száma

Létrehozva
Alig egy hónap alatt már több mint ezer nevezés érkezett az idén rendhagyó módon a lakosságnak meghirdetett Virágos Magyarországért versenyben - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel pénteken.

Mint írták, az újfajta kiírást a vírushelyzet ihlette, és a települések helyett a magánszemélyeknek megnyitott pályázati lehetőség igencsak fellelkesítette a magyar hobbikertészeket. Hozzátették, hogy július 1-jéig még lehet nevezni a legszebb fotókkal a legvirágosabb balkon és a legvirágosabb kert kategóriában a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny honlapján, a https://palyazat.viragosmagyarorszag.hu/ oldalon.

A legjobb pályázók értékes kertészeti utalványt kapnak. Kategóriánként az első 3 legvirágosabb balkont és előkertet, valamint 7-7 további pályázatot díjaznak majd, továbbá egyedi, tematikus díjakat is kiosztanak a különleges pályaműveket beküldők között. A szakmai zsűri döntése mellett közönségszavazás is lesz - közölte az MTÜ.
 

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.