Ugrás a tartalomra

Önkéntes szemétszedésen az Északerdő központi dolgozói

Létrehozva
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. is csatlakozott az ország legnagyobb önkéntes mozgalmához.
Kép

Ezekben a napokban már kilencedik alkalommal bonyolítják le a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” hulladékgyűjtő akciót - írja közleményében az Északerdő. Az erdőgazdaság központjában adminisztratív munkát végző munkatársak a Lillafüredi Erdészet kezelésében levő, Pereces melletti erdőt tisztították meg kedden. 

Az akcióban 19-en vettek részt, és csaknem negyven zsákot töltöttek meg. Nagy mennyiségű kommunális hulladék mellett cipők, ruhák, üvegek, műanyag termékek kerültek elő az erdőből. Az önkéntesek veszélyes hulladéknak számító építési törmeléket is találtak, ennek elszállításáról az ÉSZAKERDŐ gondoskodik, míg a többi szemét elvitelét a TeSzedd! akció szervezői koordinálják.

Kép

Kiemelték: Az erdőgazdaság rendszeresen segíti a különféle hulladékgyűjtő programokat a működési területén. Augusztusban például a miskolci Joyson Safety Systems Hungary Kft. munkatársai vettek részt a Miskolctapolca környéki erdők megtisztításában, és a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonala mellett is többször volt önkéntes akció az utóbbi években.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.