Ugrás a tartalomra

Perecesen egy kicsivel kevesebb lett a szemét

Létrehozva
A Debreceni Márton tér környékére szerveztek önkéntes szemétszedő akciót szombaton.

Serbán Zsolt, a Bükk Tisztasági Nagykövete és Bazin Levente, a terület önkormányzati képviselője hirdették meg az újabb akciót. A szervezők különleges helyszínnek nevezték a Debreceni Márton teret és környékét, mert társasházak és erdő találkozása mentén helyezkedik el. "Sőt abból a szempontból is érdekes, hogy kimondottan sok a szemét" - mint írták.

Preview Image
Képgalériánk a szemétszedő akcióról; Fotók: Juhász Ákos

Hogy egy kicsit javítsanak a helyzeten, szombat reggel 9 órától várták az önkéntestársakat és a céljuk nem kisebb volt, mint 10 köbméter szemetet összeszedni. Azzal a felütéssel, hogy "Hozz magaddal kesztyűt, szemeteszsákot, túrabakancsot és még egy társat!".

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.