Ugrás a tartalomra

Év Fája: Le van maradva a 250 éves fekete nyárfa, segítsük szavazatunkkal!

Létrehozva
Jelenleg második helyen áll az Év Fája versenyen a közel 250 éves, bulgárföldi fekete nyárfa, azonban október 1-ig még szavazhatunk Miskolc valószínűleg legöregebb fájára, a város egyik zöld kincsére, amelyet a hétvégén kísérleti jelleggel vizsgáltak a szakemberek.

Július 1-jén indult el a szavazás az Év Fája versenyen, amelynek a kezdte óta a döntőbe jutott tizenkét példány közül kettő magasodik a mezőny fölé. Egyikük a bulgárföldi fekte nyárfa, amely jelenleg 1760 szavazattal a második helyet foglalja el, míg tetemes előnnyel, 2813 voksot kapva az első helyen a "Platán "híd" a tatai Angolkertben a Cseke-tó felett" elnevezésű fa helyezkedik el.

Azonban ne keseredjünk el, még van időnk kattintásokkal ledolgozni a több mint 1000 szavazatos hátrányt!

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Ide kattintva, az Év Fája verseny honlapján tudunk szavazni. Egy kicsit lejjebb görgetve megtaláljuk a 250 éves fekete nyárfát, ahol ismerős képeken köszön vissza a matuzsálem. E-mail címünket megadva, illetve az adatkezelési tájékoztató elfogadásával már le is adhatjuk szavazatunkat az „Ez a történet és a fa legyen a nyertes!” feliratú gombra kattintva. A megadott e-mail címre kapunk majd egy levelet, amelyben a linkre kattintva hitelesíthetjük voksunkat.

Apró történés a fa életében, hogy a hétvégén műszeres vizsgálattal próbálták felmérni az állapotát. Czifrusz Natália városi főkertész elmondta, hogy az önkormányzatot felkereste egy faápoló szakember, aki tulajdonképpen azért ajánlotta fel önkéntes szolgáltatásait, hogy tesztelhesse: a magyar fejlesztésű fakopp eszközt hogyan lehet alkalmazni egy ekkora törzsű fán.

Kép

A vizsgálat sikertelen lett, mert a műszer csak bizonyos határokon belül tud hitelesen mérni, azonban a fekete nyárfa ennél nagyobb: a legfrissebb helyszíni mérések szerint 9 méter és 60 centi törzskör-méretű. A főkertész magyarázata szerint ez a hatalmas paraméter a kora mellett annak is köszönhető, hogy két törzs összenövése alkotja a matuzsálemet.

Hogy mennyire jelentős nekünk miskolciaknak ez a fa, jól mutatja, hogy Czifrusz Natália elmondása szerint rengetegen mentek oda a szakemberekhez a vizsgálódások közben és érdeklődtek: mit csinálnak, milyen állapotban van a fa. A szavazáson keresztül most lehetőségünk van országszerte minél több emberrel megismertetni Miskolc büszkeségét.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.