Ugrás a tartalomra

Feladta a keresést a mentőcsapat

Létrehozva
Úgy vélik, már semmilyen további esélye nincs annak, hogy a hegymászót még életben találják.

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, közölte az expedíció kommunikációját segítő Facebook-oldal.

„A serpák 8750 méter és a 8848 méteres csúcs között többször fel-alá másztak és keresték Szilárd nyomát, mindhiába. Egész éjjel másztak, a Hillary-lépcsőt már hajnalhasadáskor elérték. A megadott helyen azonban nem találták Suhajda Szilárdot, ezért elkezdték szisztematikusan átkutatni a területet. Először felmásztak egészen a csúcsig, majd vissza a Hillary-lépcsőhöz. A Hillary-lépcső környékét tüzetesen átvizsgálták, minden lehetséges esésvonalat az úttól jobbra és balra, a nepáli és a tibeti oldalon is, ameddig csak le tudtak ereszkedni a rögzített kötelektől. Ezután a lépcső alatti, Déli-csúcsig (8750 m) vezető szakaszt és annak belátható környékét vizsgálták át, eredménytelenül. Ekkor a háttércsapattal történt egyeztetést követően közösen úgy döntöttek, hogy a keresést berekesztik. Május 28-án még egy utolsó helikopteres repülést végeznek a hegy 2-es tábor feletti oldalának átkutatására.

Az eltelt időt, időjárási és terepviszonyokat figyelembe véve semmilyen további esélye nincs annak, hogy a hegymászót életben találják, ezért a földi keresést befejezték

– írta a háttércsapat.

Címlap fotó: Suhajda Szilárd/Facebook

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.