Ugrás a tartalomra

Miskolcon is elindul a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív begyűjtése

Létrehozva
Miskolcon kísérleti jelleggel már működött, idén további társasházakat vonnak be a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtésébe.
Kép
Fotó: Getty Images

A koncessziós hulladékgazdálkodási feladatokat ellátó MOHU Zrt. fokozatosan és folyamatosan vezeti be a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtését, amit első körben országszerte tizennégy településen, köztük Miskolc társasházi övezeteiben indítanak el.

A MiReHu Nonprofit Kft. már 2022 szeptemberétől (pilot jelleggel) bevezette a szolgáltatást, Kistokaj, Miskolc-Szirma, illetve Miskolc néhány társasházi övezete csatlakozott. Most a szolgáltató közölte: a programot nem csak fenntartják, de bővítik is további, jellemzően belvárosi társasházak bevonásával.

Az érintettek lakásonként egy-egy 5 literes konyhai gyűjtőedényt kapnak, ami nem csak könnyen kezelhető, de szag- és kifolyásmentes is. Emellett társasházaknak is kiosztanak egy-egy 120 literes barna kukát, amit a megszokott módon kell a ház elé kihúzni, a meghatározott napokon. A MiReHu tájékoztatása szerint legkorábban februárban kezdik el kiosztani a gyűjtőedényeket. Felveszik a kapcsolatot a társasházakkal, és tartanak majd egy fórumot is, ahol bővebb tájékoztatást kapnak a szolgáltatásról.

A konyhai zöld- és élelmiszerhulladékot gyűjtő kukában sokféle szerves hulladék elhelyezhető: például gyümölcsök és zöldségek maradékai, kávézacc, teafű (viszont a filter nem), fűszerek, tojáshéj, főtt ételmaradékok, pékáruk vagy épp feldolgozott élelmiszerek és húskészítmények is.

Fontos viszont, hogy nem szabad beledobni csontot, az élelmiszerek csomagolását, porzsákot, porszűrőt, papírzsebkendőt, pelenkát. Ezek, illetve az ehhez hasonló anyagok ugyanis amellett, hogy nem komposztálhatók, károsíthatják a hasznosítást végző gépeket. Tilos lesz továbbá a barna kukákba helyezni a fák ágait, leveleit, gallyakat, valamint kommunális hulladékot is.

A konyhai zöld- és élelmiszerhulladékot biogáz üzemekben hasznosítják újra, így járulva hozzá a körforgásos gazdaság kiépítéséhez, hiszen megújuló energiaforrásként áramot és hőt állítanak elő. A biogáz üzemben képződő maradék ráadásul – magas tápanyagtartalma miatt – kiváló komposzt anyagot képez a mezőgazdaság számára.

Ez is érdekelhet

Derült, napos, száraz idő várható vasárnap
Környezet
Tipikus nyári vasárnapban lehet részünk, még a szél is lecsendesül.
Derült, száraz, napos idő várható ezen a nyári csütörtökön
Környezet
A napsütés mellett helyenként megélénkülhet a szél a keleti országrészben.
Pünkösdhétfőn visszatér a napsütéses idő
Környezet
Egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, délután már nagyrészt napos időre számíthatunk.
Csütörtökön életbe lépett a nyár első hőségriadója
Környezet
Vasárnap éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos.