Ugrás a tartalomra

Mutatjuk, hogy néz ki majd a felújított Avas szálló

Létrehozva
Megjelentek az ikonikus belvárosi épület látványtervei.
Kép
Jelenleg ezt az arcát ismerjük az épületnek. Fotó: Horváth Csongor

Idén március 13-án azonban az építésügyi hatóság rendszerében megjelent a Tehetséggondozó központ kialakítására vonatkozó engedélyezési kérelem, amelyhez a látványterveket és egy helyszínrajzot is csatoltak. Ezek alapján a szálló felújítása mellett a Patak utca felőli oldalon egy új épülettömböt is felhúznának - írja az Építész Fórum.

A régóta romos állapotú 19. századi épületet 2021 elején vásárolta meg a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, hogy oktatási, tehetséggondozási célokra újítsa fel, de kollégiumi férőhelyeket és közösségi terek kialakítását is ígérték benne. Az építésügyi hatóság adatbázisában nemrég jelentek meg az engedélyre váró látványtervek, melyek szerint a műemlék felújítása mellett egy új épülettömböt is felhúznának.

Kép
Így nézhet ki a sétáló felőli utcafront

Az egykori Korona, majd Kossuth, később Avas szálló 1894-ben nyitott meg, sokáig töltött be jelentős szerepet a város idegenforgalmában és vendéglátásában. 1987-ben bezárták, és bár több tulajdonosváltás történt, nem újították fel. Megmentése, hasznosítása évek, sőt évtizedek óta napirenden van.

Kép
A Patak utca felől pedig ez a kilátás fogadhatja a járókelőket

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) 2021 elején vásárolta meg az épületet, hogy felújítása után oktatási és tehetséggondozási célokra használja, de kollégiumi férőhelyek és olyan közösségi terek kialakítása is az elképzelések között szerepelt, amelyek a helyiek és az ide látogatók számára is hozzáférhetők lennének - emlékeztet az oldal.

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.