Ugrás a tartalomra

Vörös vércsefiókát mentettek a város közepén

Létrehozva
Egy miskolci madarásznak, Bodnár Gyulának köszönheti az életét a fészekből kiesett ragadozó madár.
Kép
Bodnár Gyula madarász az általa mentett fiatal vörös vércsével / Fotók: Osztie Tibor

A Szentpéteri kapuban potyogott ki a fészekből egy vörös vércsefióka. A madár néhány hét alatt majdnem felnőtté érett megmentőjénél. Jelenleg másfél hónapos és hamarosan készen áll arra, hogy visszaengedjék a természetbe. Viszont még előtte szerkesztőségünk tagjai is meglátogatták. A fiatal vércse nyugodtan tűrte a médiafigyelmet, látszott, hogy már megszokta gondozóját. 

- A szomszédos tízemeletes házon fészkelt az a vörös vércse pár, amelynek a fiókái közül ez az egy kipotyogott a földre. Általában öt tojásuk szokott lenni. Bevett gyakorlat, hogy a legkisebb fiókát kilökik a fészekből, mert nem tudják az összeset felnevelni. Viszont neki olyan szerencséje volt, hogy a ház alatt található eperfa tompította a zuhanást és a kismadár nem sérült meg. A szomszédasszony szólt, hogy nézzem meg a madarat – számolt be Bodnár Gyula hobbi madarász, méhész és vállalkozó. 

Kép
Vörös vércsek a papagáj kalitkájában

- Először arra gondoltam, hogy rigófiókáról, vagy valamilyen fészekhagyóról lehet szó, mivel ebben az időszakban leginkább velük lehet találkozni. Ők azonban nem szorulnak mentésre, maximum arra, hogy a macskák és autók elől betegyük a kismadarakat a bokor alá. Azonban, ahogy megszemléltem, láttam, hogy a madárkának horog csőre van, tehát ragadozó. Emellett fehér pihetollak borították, amiből később kialakulnak az evezőtollak. Úgy nézett ki, mint egy bolyhos tojás – fejtette ki. 

Beköltöznek a városba is

Elmondta, hogy a vörös vércsék általában szívesen foglalnak el tetőkön, padlásokon elhagyatott szarkafészkeket, akár a városban is. A kerecsen- és vándorsólyomhoz hasonlóan - amelyek szintén bejönnek lakott területre - sólyom alkatú madárról van szó. Jellegzetes pettyezett, vöröses fedőtollal rendelkezik. A repülési technikájára jellemző a szitálás, ami lehetővé teszi, hogy felfelé lebegjen a levegőben.

Kép
A vörös vércse jellegzetes, szitáló repülési technikát alkalmaz

- Még egy-két hét szükséges ahhoz, hogy teljesen kialakuljon a felnőtt madár tollazata. Utána visszavadítom, ami abból áll, hogy élő egereket adok neki, hogy megtanuljon önállóan vadászni. Kiviszem Megyaszóra a családi méhészetünkbe és ott szándékozom elengedni is. A telken rengeteg az egér és a pocok is problémát okoz. Abban bízom, hogy mivel ezek a rágcsálók zsákmányállatai a vörös vércsének, ezért megritkítja majd az állományt és így visszaadja, amit én tettem érte – bizakodott a madármentő. 

Néhány hét és szabad

- A vércsefiókát csak az első két-három napban kellett intenzívebben, kézből etetni. Azóta önállóan elfogyasztja a feldarabolt csirkemellet, vagy -combot. Tehát kevésbé munkaigényes, mint egy mag-, illetve rovarevő madár. A nagy papagájkalitkám éppen ideális volt számára. Mindig van benne számára itató és fürdővíz, de fecskendőből is meg szoktam itatni – árulta el. 

Kép
A rendszeres etetés mellett az itatás is szükséges

Végezetül elmesélte, hogy nyolcéves korában szeretett bele a madarászkodásba, korábban galambászkodott is. Vörös vércsét utoljára 55 évvel ezelőtt gondozott, de ragadozó madárral sokszor foglalkozott már. Jelenleg nincs saját madara, de ha szükséges, szívesen megmenti a bajba jutott egyedeket. Október óta nyugdíjas és a felszabaduló idejét ennek szeretné szentelni. A családja is támogatja, sőt szívesen segítenek a madármentésben. 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.