Elérte a 100 milliót a visszaváltott italospalackok, -dobozok és -üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) - közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) gyártói felelősségi rendszerének vezetője kedden Biatorbágyon.
Szabó Szilvia a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: minden várakozást felülmúlt a vásárlók aktivitása és lelkesedése, ahogyan elkezdték használni a rendszert. Hozzátette, hogy pár hét alatt, augusztus közepére már elérte a napi 4-5 milliót a visszavitt italcsomagolások száma.
Szabó Szilvia szerint a százmilliomodik palack visszaváltása igazolja a rendszer bevezetésének helyességét, és azt, hogy a vásárlók elkötelezettek a környezetvédelem, illetve a fenntarthatóság iránt.
– MOHU feladatának tekinti, hogy minden vásárló számára elérhető és kényelmes megoldást kínáljon a palackvisszaváltás területén. Ennek érdekében fejlesztik és bővítik a hálózatot, amelynek rendszerében már több mint háromezer automata és közel ezer kézi visszaváltó működik az országban, és számuk folyamatosan bővül. A cél, hogy a következő években elérjük a napi 6-7 milliós visszaváltási mennyiséget - jelentette ki a cég gyártói felelősségi rendszerének vezetője.
Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a MOHU célja az, hogy az italcsomagolások minimum 90 százalékát visszaváltsák Magyarországon. A cégtől most az iránt érdeklődünk, hogyan kezelik az automaták meghibásodását, amire gyakran panaszkodnak az új rendszer indulása óta. A közösségi médiában is sok miskolci (és az ország más részén készült) képet is lehetett látni, melyen a hibát jelző automaták előtt halomban állnak a visszaváltásra odavitt palackok.
Válaszukban azt írták, egy ilyen léptékű rendszerben, amely a teljes lakosságot és az üzleti szereplőket is kiszolgálja, természetes, hogy a bevezetés egy tanulási folyamat minden szereplő számára. Hozzátették, folyamatosan figyelik a visszajelzéseket, és a lehető leggyorsabban igyekeznek reagálni a felmerülő technikai problémákra.
– Az eddig felmerült hibajelenségek nyolcvan százaléka egyébként az automata gyártók által nyújtott telefonos helpdesken keresztül orvosolható volt, amennyiben a boltok jelezték azokat az ügyfélszolgálatnak. Az alkalmazás hibája esetén az appból közvetlenül elérhető az ügyfélszolgálat, a voucher (utalvány) kapcsán pedig az adott üzlet személyzetéhez kell fordulni – részletezték.
A MOHU az érintett kiskereskedelmi egységekkel, az automatagyártókkal közösen gyűjti a tapasztalatokat, hiszen a környezetvédelem közös felelősség – tették végül hozzá.
Százszámra visszük vissza a palackokat
Létrehozva
A MOHU szerint az automaták meghibásodásán is igyekeznek úrrá lenni, a problémákat folyamatosan orvosolják.
Ez is érdekelhet
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.