Ugrás a tartalomra

A Szinva Örökség Napok apropóján szedték a vasgyári szemetet

Létrehozva
Az idei rendezvényen a helyszín változatlan volt, ismét a vasgyári szakaszon akcióztak a vállalkozó kedvűek.
Kép

Egészen pontosan az Ötödik és a Hetedik utca közötti részt szemelték ki a szervezők. Mint azt Serbán Zsolt tisztasági nagykövettől megtudtuk, a felhozatal igencsak vegyes volt: bútorok, utazótáskák, kommunális hulladék, flakonok, üvegek, gipszkarton és pelenka várt rájuk.

Az önkénteseknek ezúttal is érdemes volt magukkal vinniük munkáskesztyűt - amit persze a szervezők is biztosítottak. Aki vitt szemeteszsákot, az pedig a jövőbeli gyűjtéseket támogatta. Volt, aki vállalt vízi akciót is, ő gumicsizmával készült.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

A MATINE-Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület által szervezett vasárnap délelőtti eseményen tizenegy fő másfél óra alatt kilenc köbméter szemetet gyűjtött össze a Szinva medréből.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.