Ugrás a tartalomra

Készülni kell a klímaváltozásra

Létrehozva
Ismertette városfejlesztési programját Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. A Miskolci Napló legutóbbi lapszámában folytatjuk a Bükk városa program bemutatását.
Kép
Több zöld, több víz, több árnyék kell. Fotó: Juhász Ákos

A városvezető elmondása szerint a világ legélhetőbb városait általában a jól működő városi szolgáltatások, az alacsony megélhetési kockázatok és a jó közbiztonság jellemzi, legyen bárhol az a város, általában ez a három szempont a legfontosabb első körben az embereknek. Mindezek mellett viszont van három további közös pont, ha élhető városokat nézünk: a mérsékelt klíma, a sok víz és a sok zöldfelület ezekben a városokban – teszi hozzá.

– Az első három ismérvről beszéltünk már eddig (lásd korábbi lapszámainkban – a szerk.), világos álláspontunkat foglalja össze programunk, a változó klímával és az erre adott miskolci válaszokkal azonban külön foglalkoznunk kell, mert a probléma nem csak, hogy itt van a városkapuban, de már itt van az utcáinkon, bejön az ablakon és beteríti a mindennapjainkat – hangsúlyozza.

Kép
Fotó: Mocsári László

Forró nyarak

„Az idei év egy hosszú forró nyár volt még a Bükk városában is. Naponta dőltek sorban a melegrekordok, emberemlékezet óta nem volt ilyen meleg Miskolcon sem. Talán az idei nyár volt az, amikor mindannyian észrevettük, hogy mennyire meleg a főutca betonja, annyira meleg a napsütötte oldal, hogy inkább bárhol máshol megyünk, ahol árnyék van. Most vált sokak számára szembeötlővé, hogy az üveggel fedett beállók mit sem érnek a nap ellen, a Szinva terasz buszmegállója helyett a túloldalon az árnyékban várták a miskolciak a járatot. Ami késett. Most értékelődtek fel a főutca hűsebb, fás, beugrós részei” – hangsúlyozza Tóth-Szántai József.

A polgármester aláhúzta, (jelenleg még) a mérsékelt övi klímához tartozunk, „vízre és zöldfelületre van szükségünk, ha válaszolni akarunk a hőmérséklet emelkedésére. Épp ezt a kettőt a legkönnyebb megteremteni a Bükk városában. Hozzuk be a Bükköt a városba, hozzuk be a természetet, a hűvöst, a zöldet és a vizet.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Árnyék, víz kell

A klímaelőrejelzések szerint Miskolc (hasonlóan a többi magyar városhoz) egyre melegebb és melegebb lesz. Szó szerint égető szükségünk van vízre, zöldre és árnyékra a belvárosban. A városvezető szerint éppen ezért indítanak kísérleti programot, „hogy a Forint egy szakaszán árnyékolókat, zöldfelületeket és minél több vizet találjanak a miskolciak minden létező formában. A kísérlet indokolja a minden létező formát, ki kell választanunk melyik a leghatékonyabb, és melyik tetszik legjobban az itt élőknek, nekünk, miskolciaknak. Hasonló kísérletet javaslunk az üres tűzfalakra is, a Bükk városában ne csupasz tűzfalak legyenek körülöttünk, hanem függőleges zöldfelületek"-húzza alá Tóth-Szántai József.

 

 

 

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.