Ugrás a tartalomra

Vasárnap havazás is előfordulhat és megélénkülhet a szél

Létrehozva
Az Északi-középhegység tágabb környezetében kezdetben havazás, havas eső is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet fagypont körül alakul.
Kép
Az Avas egy téli reggelen / Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

A látási viszonyok ugyan napközben javulnak, de fokozatosan mindenütt megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól leginkább az északi tájakon több helyen is lehet számítani gyenge csapadékra. Az Észak-Dunántúlon többnyire eső, míg az Északi-középhegység tágabb környezetében kezdetben havazás, havas eső, később egyre inkább fagyott eső, helyenként ónos eső, majd eső valószínű. A déli, délnyugati szél fokozatosan erőre kap, főként az esti órákban a Dunántúlon és az Alföldön nagy területen megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi, északkeleti harmadban fagypont körül, illetve az alatt, másutt jobbára 3 és 8 fok között valószínű. Késő este -2 és +6 fok közé csökken csak a hőmérséklet - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

Vasárnap reggel vegyes képet mutat Miskolc levegője. Egyedül Diósgyőrtől a Bükk irányába Lillafüred felé megfelelő a levegő minősége a PM Monitorig Hálózat mérései alapján. Szennyezett levegőt mértek: az Avasalján, Görömbölyön, a Kassai utcán, a Megyei kórházban, a Népkertben, Perecesen, a Selyemréten, a Szentpéteri kapuban, az Újgyőri Piacon, a Városház téren, a Vasgyárban, a Vörösmarty városrészen. 

 

Ez is érdekelhet

Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
A növények mellett az állatok is ébredeznek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A jó idő beköszöntével sok kerttulajdonos ragad metszőollót, ásót vagy kapát, hogy rendbe tegye a tél után elhanyagolt kertet. A tavaszi munkák azonban nemcsak a növényekről szólnak: számos állat is a kertben keresi menedékét, ezért az állatvédők fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.