Ugrás a tartalomra

Akár tizenöt év is kell, amíg egy telepített erdő felnő

Létrehozva
Az Országfásítási Program célja, hogy 2030-ra az ország 27 százaléka erdővel borított legyen.
Kép
A Bükk-fennsík reggel. Fotók: Horváth Csongor

Hazánkban jelenleg az ország területének 22 százalékát teszik ki erdők. A maradék öt százalékot a következő öt évben kellene teljesíteni a kormány célkitűzése nyomán. Utánajártunk, hogy ez hogyan valósítható meg. 

- Magyarországon több mint kétmillió hektárnyi erdő van. 2025-ben is folytatódik a 2019-ben meghirdetett Országfásítási Program, amelynek célja az, hogy 2030-ra 27 százalékra növelje az erdővel és fával borított területeinek arányát – nyilatkozta portálunknak Mihók István, az Északerdő Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese. 

Elmondta, hogy az Északerdő Zrt. aktívan részt vesz a kormány által meghirdetett erdőtelepítési programokban. Az elmúlt 15 évben csaknem 130 hektár új erdő telepítése valósult meg a mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas földterületeken. Ez azonban nem azonos a már meglévő erdők felújításával, ami jogszabályi kötelezettség és az Északerdő Zrt. határidőn belül teljesíti is. 

Bonyolult folyamat

- Az adott termőhely részletes vizsgálata mindig megelőzi az erdőtelepítést, a termőhelyfeltárás eredményét figyelembe véve kell az erdőtelepítési tervet  elkészíteni. A védett és a nem védett, Natura 2000 besorolású területek erdőtelepítéséhez a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges – számolt be az erdészeti vezérigazgató-helyettes.

Kép
Hazánkban még sok hely van újabb erdőknek. 

 - Az erdőtelepítés tervezése összetett folyamat: a termőhelyi viszonyok mellett, a környezeti adottságokat, a klímaváltozás várhatóan kedvezőtlen irányát, a gazdálkodói igényeket és az esetleges korlátozó tényezőket figyelembe véve határozzuk meg a telepítendő fafajok körét. A tervezés során törekedni szoktunk az őshonos lombos fafajok előtérbe helyezésére – részletezte. 

- Fafajtól, ültetési hálózattól is függ, hogy mennyi idő alatt éri el a 3-4 méter magasságot és záródik az erdőtelepítés. Az őshonos keménylombos fafajokból - tölgyek, cser - létesített erdőtelepítés záródásához legalább 12-15 év kell, míg az akác, nemesnyár telepítés esetén ehhez 6-8 év is elegendő – magyarázta. 

Kiterjedt program

Az Országfásítási Program számos alprogramot hívott életre, melynek része az erdőtelepítések mellett a mezővédő erdősávok, agrárerdészeti rendszerek, útfásítások, önkormányzati fásítások arányának növelése is – tudtuk meg. 

- A 21 állami erdészeti társaság területén folyó erdőtelepítési mintaprogram által eddig 1661 hektár új erdőterület jött létre. Különös figyelmet kap idén is az Újszülöttek erdeje alprogram, amely őshonos fajokból álló elegyes erdőállományok létesítésével évente több, mint 1 millió facsemete elültetésével járul hozzá hazánk klímavédelmi céljainak teljesüléséhez – tájékoztatott Mihók István. 

Kép
A Bükk-fennsík reggeli ködben

Kiemelte, hogy a Településfásítási Program a rendszerváltás óta az ország legnagyobb, belterületi fásítási kezdeményezése, melynek idén indult az ötödik üteme. Ezzel 56 ezerre nőtt a programban elültetett sorfák száma, mintegy 1500 településen. Az Észak-magyarországi régió az ország legnagyobb mértékben erdősült területe, az erdősültség aránya 30 százalék. 2017 óta országosan 17 ezer hektárral, ezen belül az Észak-magyarországi régióban 4500 hektárral nőtt az erdőterület.

 

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.