Ugrás a tartalomra

Tón vón jó: pénteken is meleg napra számíthatunk

Létrehozva
Késő estére akár huszonnyolc fok köré is lehűlhet a levegő.

Fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, kissé vastagabb felhőzet az északnyugati, északi tájakon lehet. Késő délutántól, estétől a Nyugat- és Észak-Dunántúlon növekszik a záporok, zivatarok előfordulási esélye. A Dunától keletre több helyen megélénkül a nyugatias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 37 fok között alakul, de északnyugaton 28, 29 fok is előfordul. Késő estére 23, 31 fok közé hűl le a levegő - jezi a met.hu.

Címkék

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.