Ugrás a tartalomra

Új témát szolgáltatott az irodalomnak a pandémia

Létrehozva
A magyar költészet napja alkalmából beszélt nekünk az Irodalmi Rádió szerkesztő házaspárja, Zsoldos Árpád és Adrienn helyi alkotókról és arról, hogy az emberek egyre többen keresik az irodalmat.
Kép
Zsoldos Árpád: van sok miskolci szerzőnk. | Fotó: magánarchívum

Az Irodalmi Rádió alkotóközössége alapvetően online szerveződő csoport, így kevésbé érintette őket a pandémia. Weboldalukon szerzőik saját maguk közölhetik legújabb alkotásaikat, de sok profi előadóval is dolgoznak. 2020-ban legtöbbször Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze működött közre.

– A pandémia amellett, hogy némileg hátráltatja tevékenységünket, új témát is adott. 2020-ban megjelent az Életünk és ihletünk a Covid-19 idején című válogatáskötetünk – nyilatkozta Zsoldos Árpád és Adrienn, hozzátéve: szerkesztőségük ugyan miskolci székhelyű, de az alkotók túlnyomó része az ország más tájain, illetve a szomszédos országok magyarok lakta településein él.

– Természetesen van sok Miskolcon, valamint a megyében élő szerzőnk is. Fecske Csaba ajánlásával született meg B. Mester Éva arnóti alkotónk második kötete, amit azóta még egy követett kiadásunkban. A bükkszentkereszti Lovass Adélnak pedig Péterfy-Novák Éva szerző ajánlásával jelenik meg idén első verseskötete bármi-NŐ címmel.

A szerkesztőség tavaly ünnepelte fennállásának 18. évfordulóját. Az elmúlt négy évben legjelentősebben a könyvkiadási programjuk fejlődött, mára ez lett fő tevékenységük. Az érdeklődés egyre nagyobb irántuk: weboldaluk látogatottsága tizenhatezer volt még 2016-ban, mára ez a szám már ötvenhétezerre emelkedett.

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.