Ugrás a tartalomra

A Miskolci Nemzeti Színházat is jelölték a színikritikusok díjára

Létrehozva
A miskolci teátrumot a legjobb szórakoztató előadás kategóriában jelölték.
Kép
Fotó: Gálos Mihály Samu

Idén 43. alkalommal adja át a Színikritikusok díját a Színházi Kritikusok Céhe, amellyel a 2021/2022-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el - írja a Színház Online. Tizennégy kategóriában hagyományosan három-három nominált várja az október 18-i díjátadót, amelynek helyszíne az Örkény Színház. 

A legjobb szórakoztató előadás kategóriában jelölték a Miskolci Nemzeti Színház Producerek címe előadását. A Béres Attila rendezésében színpadra állított darab hatalmas népszerűségnek örvendett az évad során a teátrumban. A színháza évadzáró társulati ülésén a legjobb előadásnak szavazták meg a darabot. 

Az már májusban nyilvánosságra hozták, hogy az életműdíjat Cserhalmi György színművész kapja, augusztusban adták hírül, hogy a különdíjjal az AlkalMáté Truppot, az újonnan alapított, a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók számára újonnan alapított Jövő díjjal pedig két színházi nevelési társulatot, a KÁVA Színházat és a Kerekasztal Színházat ismerik el. 

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.