Ugrás a tartalomra

Az Avasi posta környékén szedik majd a szemetet

Létrehozva
Újabb akciót szervez a Szebb Miskolcért önkéntes csapata és Szarka Dénes önkormányzati képviselő az Avason. A nyári megmozdulás után október 22-én visszatérnek a posta környékére, és újból igyekeznek tisztábbá varázsolni a területet az eldobott szemét felszedésével.

Június végén egy kombinált akció során már kissé szebbre festették a posta környékét az önkéntesek. Akkor az épület előtti virágládákat gazolták ki és festették le, utána pedig összegyűjtötték az eldobált szemetet.

Preview Image
Képgalériánk a korábbi avasi akcióról. Fotók: Parai Roland

Október 22-én, szombaton újból lehetősége lesz a lelkes önkénteseknek, hogy egy közösségi szemétszedési akcióhoz csatlakozzanak. A szervező Szebb Miskolcért csapata és Szarka Dénes önkormányzati képviselő 14:45-től várják társaikat, hogy aztán 15 órakor elinduljanak és összegyűjtsék a szemetet a környéken. Szemeteszsákot és munkáskesztyűt biztosítanak mindenki számára.

Kalydy Barnabás, a Szebb Miskolcért szervezője elmondta, hogy mintegy másfél óráig tart majd az akció, utána pedig az Avasi Közösségi Kávézóban pihennek meg az önkéntesek egy kis szeretetvendégséggel megspékelve.

Annyit fűzött hozzá Szarka Dénes, hogy már az előző esemény után megbeszélték, igyekeznek rendszeressé tenni a közösségi szemétszedéseket. „Abban reménykedünk, hogy idővel ennek szemléletformáló hatása lesz, az emberek pedig kevésbé dobálják el a szemetet” – mint mondta.

Naprakész információkat a Szebb Miskolcért Facebook-oldalán találhatnak az érdeklődők, ide kattintva.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.